Bár lecsó nélkül immár nehéz elképzelni a magyar konyhát, meglehetősen új keletű eledelről van szó. A burgonyával rokon paradicsom (indián nevén tumatle, de szerelemalmának, aranyalmának is nevezték) a krumplihoz hasonló karriert futott be. Az 1500-as évek elején érkezett Amerikából Európába, ahol eleinte csak dísznövényként termesztették.
ekkor már jól ismert, kedvelt hazai növényként említik a leírások. Magyarországi termesztésének kezdete a már említett pozsonyi érseki kerthez köthető, ahova Bécsből került a növény.
A nagy klasszikusok mellett olyan különlegességekről is szó esik a könyvben, mint a közönséges turbolya. „Közönséges fű ez, amely örömest terem a sövények mellett, a kerteken kívül is: gyönge fű, hat levele vagyon egy száron, csak nem hasonló a petrezselyem leveléhez… az salátába akár misculantiába, akár magánossan; akár nyersen; akár főzve igen egésséges, és jó ízű”, olvasható Lippainál.
A muskátli útja
Az Élő ékszerek címet viselő dísznövényes fejezetből megtudhatjuk, hogy a magyar ősvallásban az olyan növények, mint a nyír, a hárs, a fenyőfélék fontos kultikus szerepet töltöttek be, ezért I. Szent László a szabolcsi zsinaton külön rendeletet adott ki a pogány szent fák tisztelete ellen.
Magyar parasztvirágnak tartjuk, de sem nevében, sem eredetében nem magyar virág a muskátli.
Dél-Afrikából került hozzánk, ahol a mézmadarak segítik a virágok megtermékenyítését és nagyban hozzájárulnak a fajok kereszteződéséhez. 1636-ban már virágzott muskátli a párizsi botanikus kertben, igazán divatossá mégis Angliában lett. Nálunk premontrei szerzetesek révén terjedt el és lett napos ablakaink, erkélyeink népszerű dísznövénye.
Ez is érdekelheti:
