Az Észak-Amerikából származó lepényfát az alapfaj nagy töviseiről krisztustövisnek is elnevezték. A sok mindenhez alkalmazkodó, nagy tűrőképességű díszfa jó választás városi környezetbe, utcai ültetésre, az újabb változatai pedig nagyobb kertek látványos szoliter növényei is lehetnek. Kártevői közül a lepényfa-gubacsszúnyog azonban elcsúfíthatja a mutatós fát.

A lepényfa (Gleditsia triacanthos) megjelenése az akáchoz hasonló, koronája szerteágazó, kissé szabálytalan formájú.

Levelei szorosan, nagy számban helyezkednek el a hajtásokon, az őszi lombhullás előtt látványosan sárgára színeződnek. Júniustól októberig virágzik, a méhek számára vonzó illatú füzérvirágzatot hoz. Hatalmas, lapos, csavarodó hüvelytermései októberben érnek. Magassága meghaladhatja a 20 métert, így nagyobb, nyílt területeken érvényesül a legjobban.

Könnyen gondozható, ezért az a kezdő kertészkedőknek sem kihívás, jól viseli a szeles fekvést és a szárazabb körülményeket is, talajigénye átlagos. Metszése egyszerű, csak az elhalt ágakat és hajtásokat szükséges eltávolítani. Több kisebb jelentőségű kártevője volt, takácsatkák, két lepényfazsizsik, valamint a lepényfa-gubacsszúnyog, ami

A lepényfának több díszváltozata ismert, van például sárga lombú, oszlopos növekedésű, gömbkoronájú lepényfa, amelyek nemcsak megjelenésükben különböznek a tövises lepényfától, hanem tövis sincs rajtuk.

A talajban áttelelt bábokból tavasszal jönnek elő a 2-3 milliméteres gubacsszúnyogok, és a fiatal levelekre rakják a tojásaikat. A gubacsokban fehér, sárgásfehér, időnként rózsaszín, lábatlan, legfeljebb 6 milliméter hosszú nyűszerű lárvák táplálkoznak, számuk gubacsonként egy és hat között változik. A lárvák a fiatal leveleket szívogatják, amitől azok rendellenesen fejlődnek, a főér felé összeborulnak, és létrehozzák a gömb alakú levélgubacsokat, amelyek kezdetben zöldek, idővel megvörösödnek.

Az imágók a levéllemez összehajtása mentén kifurakodott bábokból repülnek ki. Nálunk évente 3-5 nemzedéke lehet.