Olyan növényekét, amelyek díszítőértékkel bírnak, és elviselik a mostanában jellemző hazai klimatikus viszonyok okozta megpróbáltatásokat. A fiatal szakemberrel arról beszélgettünk, hogyan lehetséges a jelenlegi környezeti és időjárási viszonyok között extenzív, szinte gondozásmentes, mégis szép kerteket létrehozni vadon élő botanikai alapfajokból.

• Mikor került kapcsolatba a növényekkel, és mivel foglalkozik most?

– Jelenleg a Tiszakürti Arborétum vezetője vagyok, kísérleti kertész. A növényeket gyerekként szerettem meg, lévén, hogy kertész családban nőttem fel, de sokszor nem igazán volt kapaszkodási pontom, így mentem a saját érdeklődésem után. Rengeteget jártam bicajjal a környéket, minden érdekelt, nemcsak a növények, de a rovarok, madarak, halak is, és főként az, hogy miként élnek együtt a természetben. Ha találtam valami érdekeset vagy szépet, hoztam haza is ezekből a szüleim kertjébe, próbáltam őket ott is megfigyelni. A gimiben szerettem a biológiát, illetve évekig jártunk cserkésztáborba, ahol szintén sokszor túráztunk, és igen nomád körülmények között táboroztunk. A kertészeti egyetemre jártam, ami növényismereti szempontból nagyon jó alapnak bizonyult. Elkezdtem barátokkal és magam is kijárni a Budapest körüli hegyekbe, de eljutottunk párszor az ország távolabbi pontjaira is, sokszor hirtelen felindulástól vezérelve, sátorral a Mecsekben vagy az Aggteleki-karszton kötöttünk ki.

Az egyetemen volt néhány olyan nem kötelező tárgy is, amiket nagyon szerettem, például Magyarország védett növényei, élőhelyei, terepi botanika. Ezek jelentősen formálták a látásmódomat. Sokszor viccelődtünk azon is, hogy mi bulizni is a hegyek közé járunk, és tényleg, szerintem két kezemen meg tudom számolni, hogy hány rendes buliban jártam egyetemi éveim alatt, terepen viszont annál többször. Meg akartam érteni, hogy miért vannak ott a növények, ahol, és hogy a természetes élőhelyeink miért nem elválaszthatók a kertünktől, amit szintén élőhelyként kezdtem el értelmezni.

• Úgy tudom, sokakhoz hasonlóan az angol kertkultúra is megérintette.

– Az egyetemen volt lehetőség elmenni nyári szünetben Erasmus programmal Angliába két hónapra a Hillier Arborétumba. Ott álltam 19 évesen a világ egyik legjobb fásszárú-gyűjteményében, és mint a szivacs kezdtem szívni magamba a növényismeretet, a nyelvet, a kertkultúrát, tényleg belecsöppentem a dolgok közepébe. Már ekkor tudtam, hogy visszajövök ide, mert rájöttem, hogy a kertben dolgozva sokkal többet tanulok, mint az iskolapadban diákat nézegetve. Hazaérve elkezdtem kijárni Budakeszire Debreczy Zsolt és Rácz István növényes laboratóriumába, illetve szabadnapjaimon sokat mentem a vácrátóti botanikus kertbe is tanulni, ismerkedni a növényekkel.

Rengeteget olvastam növényekről, gyűjtőutakról, a világ nagyon különböző pontjainak vegetációjáról, és hát nagyon vágytam utazni én is, csak éppen nem volt egy vasam se. 2015-ben vonattal és stoppal eljutottunk Észak-Albániába a hegyek közé, és ekkor beleszerettem a Balkánba, de nagyon. Itt találkoztam elsőként olyan élőhelyekkel, amiket akkor száraznak gondoltam. Később kiderült, hogy Albánia ezen részei az őszi-téli-tavaszi időszakban igen jelentős csapadékmennyiséget kapnak, sokszor 2500-3000 mm hullik le évente, ami csak nyárra szárad ki.