0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 27.

A védjegyek esetén alapvetés, hogy a gazda büszke a termékére

Fontosak a védjegyek? Mire jó ez? Hogy használják? Ki mire használja? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat a Kislépték Egyesület elnökével Dr. Kujáni Katalinnal.

Az apropót pedig az adja, hogy átadták a „Helyben vagyunk” védjegyet, mely egy olyan innovatív kezdeményezés, amely a helyi termékeket kínáló, minőségi szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók elismerésére jött létre.

kecskék helyi termékek földrajzi árujelző

A bevezetőben feltett kérdésekre a választ talán gyakorlati példákon keresztül a legkönnyebb megadni. A Kislépték Egyesület tanulmányúton volt Franciaországban, az Ardèche hegységben. A magyar szakembereket a francia Planète Terroir fogadta, amely szervezetnek az a célja, hogy a vidéki területeken a helyi kistermelőket támogassa azáltal, hogy a termékeiket segíti felértékelni, értékké tenni. A szervezet gyakorlati működése abból áll, hogy arra a tájegységre, ahová szakértőként felkérik őket, személyesen mennek el. Felmérik, hogy mik azok a tradicionális, hagyományos, emblematikus termékek és termelési módok, gasztronómiai, kulturális, agrárkultúrális örökségek, amelyeknek van értéke, ami egyedi, ami csak a tájegységre jellemző, ami csak ott tudott kialakulni a földrajzi, társadalmi, klimatikus vagy gazdasági viszonyok miatt. Mindezek adják összességében a terroir jelleget, melyet Magyarországon elsősorban a borokra alkalmazunk.

2005-ben az UNESCO fogalmazta meg a terroir fogalmát, hogy egy olyan jól elhatárolható földrajzi terület, egy élő, innovatív tér, amelynek az ottani klimatikus, környezeti, társadalmi, ember által kialakított kulturális öröksége ad egy terroir jelleget.

Egy sajátos, különleges jelleget, ami semmi mással össze nem keverhető azáltal, hogy a tájban létrehozott tudás eredetiséget kölcsönöz, ami lehetővé teszi az e területről származó termékek vagy szolgáltatások, és ezáltal az ott élő emberek elismerését. Ebből adódik, hogy az ott lévő termékek a terroir jelleg kialakítói. Hazai példa lehet erre a csabai kolbász, vagy a szőregi rózsa. Nem véletlen, hogy azok éppen ott alakultak ki, és ott adják azt az íz, szín, aroma élményt, ahol ezek készültek.

A védjegy egy eszköz

És itt jelenik meg a védjegy, mint egy eszköze annak, hogy ezeket a termékeket, ezeket a különleges sajátosságokat hangsúlyozzuk. Azáltal, hogy a termékeket kiemeljük a többi közül, értéket adunk, és azok a termelők és élelmiszer-feldolgozók vagy kézművesek, akik előállítják, nagyobb értékkel tudják értékesíteni. Ennek eredményeképpen a helyi termelők gazdasági fenntarthatósága növelhető a vidéki térben. Tehát a vidék jövedelemtermelő képessége fokozható a védjegyekkel, hogy az ott élő emberek, gazdák és kistermelők, akik őrzik az örökséget, azok meg tudjanak élni, valamint értékké váljon az a tevékenység, amit ők végeznek.

Franciaországi példákat látva, mint a tanulmányúton megismert Monts de Venasque-i cseresznye vagy a Saint Félicien penészes lágysajt rávilágít arra, hogy az egész terroir jellegnek nagyon tudatos vidékfejlesztési vonatkozása van.

Az olyan elemek, mint a fogyasztó, a marketing, a rendezvények és hasonlók mind csak eszközök ahhoz, hogy a vidéki termelők helyben maradjanak, termeljenek, és az a kulturális és gasztronómiai örökség, amit létrehoztak, ne vesszen el.

ehát az egyik legfontosabb üzenet, hogy ezek az eszközök együtt, stratégiába helyezve, több éves tervezésen keresztül érik el hatásukat.

Az ipar és a kistermelő szinergiája

sajtHa egy termék elindul az oltalom, a védettség megszerzésének irányába, akkor Franciaországban létrejön egy helyi közösség a termelőkből, egyesületekből, helyi szereplőkből, önkormányzatból, vidékfejlesztőkből, szaktanácsadókból. Mindazokból, akik ezt az adott terméket meg akarják védeni, ki akarják emelni. Emellett létrehoznak egy termelői együttműködést, aki  végzi azt a bejegyzési folyamatot, melynek részeként pontosan leírják és bizonyítják, hogy annak a terméknek az adott területhez van kötődése, múltja, története. Az uniós oltalom csak a folyamat egyik fontos állomása, de nem a fő célja, hiszen ezeket a védjegyeket úgy kell értelmezni, mint egy marketing eszköz, ezáltal több fogyasztó figyel fel rá. A folyamat önmagában arról szól, hogy a helyi közösség, a térség majd az ország megismerje, illetve elismerje az adott terméket.

A földrajzi árujelzéssel ellátott termékek, amelyeket a forgalomban a termékek földrajzi eredetének azonosítására használunk,, szellemitulajdonjog-védelem alatt állnak. Ide tartoznak az alábbi földrajzi jelzések:

  • OEM – oltalom alatt álló eredetmegjelölés (élelmiszer és bor)
  • OFJ – oltalom alatt álló földrajzi jelzés (élelmiszer és bor)
  • FJ – földrajzi jelzés (szeszes italok)
  • HKT – hagyományos különleges termék (élelmiszer és bor)

Az EU földrajzi árujelzései azoknak a termékeknek a nevét védik, amelyek egy konkrét régióból származnak és különleges minőségűek, vagy amelyek ismertsége az előállításuk helyszínéhez kapcsolódik. Az OEM és az OFJ közötti különbség elsősorban arra vonatkozik, hogy az alapanyagok mely hányada származik az adott régióból, illetve, hogy a termék előállítása milyen mértékben történik az adott régióban. A földrajzi jelzés (FJ) szeszes italokra vonatkozik. Az Agrárminisztérium részletes tájékoztató oldala: https://gi.kormany.hu/

földrajzi árujelző

Az Uniós földrajzi jelzéseket és minőségrendszereket úgy alakították ki, az eljárásrendjüket úgy fogalmazták meg, hogy a kisebb és nagyobb szereplők is használni tudják. Franciaországban úgy gondolják, hogy az egységes eljárásrenddel rendelkező termékek esetén hasznos az ágazat nagyipari szereplőinek jelenléte, mert a nemzetközi piacokra is ki tudják juttatni a termékeket. Védjegyes camember de Normadie-t vagy ementáli sajtot lehet kapni bármilyen élelmiszerboltban. De amikor egy fogyasztó ellátogat Normandiába ott a helyi camembert sajttal találkozik és tudja azt megkóstolni, hiszen a a földrajzi árujelzőnek köszönhetően 478 tejtermelő gazdaság, 10 ipari és 3 kistermelői feldolgozó található a lehatárolt térségben. Ez a fajta szinergia példaértékű, hiszen hazánkban, sok esetben ellentét feszül a nagyüzemi és a kistermelői előállítók között.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: