A megnyitón Gyuricza Csaba, a MATE rektora kiemelte, éves szinten mintegy 40 milliárd forintnyi bevétel származik a vadászatból, ennek 10 százaléka Somogy vármegye vadászati tevékenységének köszönhető. A kiemelkedő minőségű és mennyiségű vadállomány hátránya ugyanakkor, hogy az országos vadkárnak az egyötöde szintén Somogyban keletkezik.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem vadgazdálkodási kutatásainak a jelentőségére is kitért, különösen a mezőgazdálkodók és a vadászatra jogosultak között rendszerint kialakuló, vadkárból adódó konfliktusokra, rosszabb esetben peres ügyekre keresnek olyan megoldásokat, amelyek csökkenthetik ezeknek a helyzeteknek a kialakulását.
A magas minőségű vadgazdálkodás fenntartásához a Magyar Agrár- és Élelmiszertudományi Egyetem azáltal igyekszik hozzájárulni, hogy campusain alap- és mesterszintű vadgazda mérnök képzésre jelentkezhetnek a hallgatók, és a színvonalas oktatás mellett a gyakorlathoz szükséges feltételek is biztosítottak az egyetemen.
Dr. Neszményi Zsolt, Somogy vármegye főispánja a vadászatban rejlő folytonos tanulást, szakmai tudást és szenvedélyt említette, amelyek együttesen adják a vadászember igaz voltát.
Mindezt a hagyományokat teljes mértékben őrző, a természeti egyensúlyt fenntartó módon teszik a vadászok, függetlenül attól, milyen társadalmi megítélésben részesülnek napjainkban.
Kimagasló trófeasúlyú gímbikákból ezúttal sem volt hiány, terítékre került 252 CIC pontszámú, 14, 93 kg trófeatömegű bika is bőgés idején, valamint a tavalyi jelentés szerint kb. 3200 aranysakál került puskavégre a vármegyében.
Dr. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke a megnyitón kihangsúlyozta, az Országos Halfőző Versenyt különböző helyszíneken rendezték már meg, idén, 48. alkalommal pedig örömére a KÁN Egyetemi Napok adott helyszínt a halfogyasztást népszerűsítő programnak.
A köszöntők után a Somogy vármegyei vadásznap kitünteés-átadással zárult, ahol többek között Gyuricza Csaba rektor az Országos Magyar Vadászati Védegylet legrangosabb kitüntetését vehette át a vadgasztronómia népszerűsítése, a vadászati hagyományok őrzése, valamint a vadgazdálkodási kutatások elősegítésében és támogatásában végzett kiemelkedő munkájának elismeréseképpen.