Ezt a paprikát már sikerült bevezetni

A kápiapaprika jó példa arra, hogy a viszonylag konzervatív magyar piac is nyitott az újdonságra. Az 1990-es évek közepéig szinte ismeretlen volt hazánkban. Először ipari célra termesztették. Az első hibrid, a T 112 F1 csaknem tíz évig volt piacvezető.
Először az ipar kereste, majd exportra is vitték, közben pedig egyre népszerűbb lett a grillezés, amire kiváló a kápia, így mára mintegy 350 hektárra nőtt a területe. Ez akár több is lehetne, hiszen húzótermék a frisspiacon, és a konzervipari feldolgozásában is van még tartalék. Ezt a típust már megtanultuk termeszteni, mind több kertésznél megtaláljuk, szükség lenne azonban piackutatásra.
Újra kellene éleszteni a paprikát
A pritaminpaprikának dicső múltja van: régebben zömmel ipari alapanyagként termesztették, csaknem egy tucat konzervgyár feldolgozta, még külföldi is. Jelenleg viszont egyedül az Univer termelteti nagyobb mennyiségben. Mit lehetne vele kezdeni? Románia a legnagyobb termelője ennek a típusnak, a miénknél lényegesen nagyobb az ottani termőterület, így érdemes lenne elgondolkozni a román exporton.
A kivitelhez azonban nagyobb mennyiség kellene, miközben a kertészek nem ugranak a termesztéséért. Ez remélhetően változik, mert Rajki Attila szerint megfelelő marketinggel növelhető lenne a pritamin piaca, mindenekelőtt a jó ízére alapozva, de persze meg kell tanulni termeszteni és ki kell alakítani az értékesítési útvonalat. A DélKerTÉSZ három évvel ezelőtt kezdte meg a pritaminpaprika újbóli bevezetését a magyar piacra, a kezdeti tapasztalatok biztatók, habár nem minden termelőnek sikerült elsőre minden.

A fehér blockypaprika termesztése a délszláv háború idején, az 1990-es évek elején honosodott meg nálunk, és gyorsan felfutott. Horvát és szlovén kereskedők vették, majd termeltették is hazánkban, a kieső délszerb és macedón termést igyekeztek ezzel pótolni. A háború után ezek a kereskedők ismét a régi termesztési körzet felé fordultak, felelevenítették a korábbi kapcsolatokat.
pedig Rajki Attila ebben is több lehetőséget lát: gondolkozhatnánk nyugati exportban, megcélozva például az Ausztriában és Németországban élő délszláv lakosságot, vagy kiajánlhatnánk Horvátországba és Szlovéniába, ahol szintén van fizetőképes kereslet. A lengyelek is vették régen, esetleg újra lehetne ott is piacot keresni.

Különlegességek paprikát
A mediterrán térségből érkezett Dulce– vagy Corno-típusú paprika sok évig általában novembertől áprilisig volt jelen az áruházak polcain, ezért téli paprikának is hívták. Nagyon jóízű, azonban több kertészt visszatart a termesztéstől az a nézet, hogy a kápiáénál, fehér paprikáénál vékonyabb húsa miatt kisebb a termésátlaga, így csak magasabb áron értékesítve gazdaságos.
Ezzel együtt a fogyasztókkal elsősorban azt kell elfogadtatni, hogy a kiváló ízért, minőségért kell többet fizetni. Ráadásul a paprika vékony bőrszövetének köszönhetően az emésztési gondokkal küzdők (epebetegek) is fogyaszthatják.
