0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Nyolcadszor került meghirdetésre a Magyarország Étele program

Újra foglalkoztatják a gasztrovilágot a régi receptek, ugyanis azok nem csupán ételek, hanem a történelmünk darabjai. Mindegyik magában rejt egy-egy történetet, vagy épp kortörténetet.

A helyettes-államtitkár megjegyezte:

bízik benne, hogy idén a legtisztább élelmiszerek, a kötelezően használandó alapanyagok, kiemelten a Hungarikumnak is számító nemes hazai pálinkák és az Univer Erős Pista is jelentős szerepet kapnak majd a megmérettetésen, melyekre mindig ráfér a népszerűsítés.

Mint hangsúlyozta, a gasztronómia a magyar kultúra része, amelyet őriz és továbbvisz ez a verseny, hiszen a megújítás mellett megőrzi a hagyományos ízeket.

Csókay Ákos a Budapesti kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. Fotó: Urbán Ádám

Csókay Ákos a Budapesti kereskedelmi és Iparkamara főtitkára beszédében elmondta, hogy az elmúlt években az Étrend Egyesülettel számos programon keresztül együttműködtek már, melyek mind-mind sikeresen zárultak. Ezért is döntöttek a folytatás mellett, hiszen a kamara álláspontja egybeesik a szakma álláspontjával, azaz szükségesek a hazai versenyek, melyek motiválják a szakembereket, de szükségesek a diák- és pályaorientációs versenyek is, melyek a turizmus- vendéglátás utánpótlását segíthetik elő. A most meghirdetett versenyek ehhez az elvhez igazodnak, így örömmel támogatják azokat.

Hicsó György a Szolnoki Szakképzési Centrum kancellárja; Fotó: Urbán Ádám

Hicsó György a Szolnoki Szakképzési Centrum kancellárja felhívta a figyelmet arra -már csak a munkaerőhiány okán is- a turizmus-vendéglátás és idegenforgalmi szakokra hatalmas figyelem kell kerüljön, ezért is döntöttek a Szakma Ifjú mestere verseny társszervezői pozíciója mellett. Azt is látni, hogy a szakmák népszerűsítésére nagy szükség van, melyet az iskolások meggyőzésével kell kezdeni, hogy minél többen válasszák ezt a szép szakmát. Ehhez kínál most kiváló lehetőséget a két szervezet közötti együttműködésben megvalósuló Szakma Ifjú mestere diákverseny, melyre mind egyéniben, mind pedig csapatban lehet nevezni.

Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke elmondta, hogy a Szolnoki Szakképzési Centrummal, a Debreceni Egyetemmel és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai államtitkárságával közös szervezésben meghirdetett verseny döntőjét április 26-27-én Szolnokon tartják a IV. Magyar gasztronómia napja című rendezvény részeként. Az idei megmérettetés tematikája: „Kunok”, így azt a „A Tiszán innen: Kis Kunság, túlnan: Nagy Kunság.” mottóval rendezik meg, mivel a kun hagyományokra épülő magyar konyha kerül a verseny középpontjába. Az elődöntőket követően a megmérettetés döntőjét Szolnokon tartják 2025. április 26-án és 27-én.

Az idei versenyhez igazodik az Alföld Porcelángyár által készített tányérok mintázata, amely „Redemptio” névre hallgat és kun motívumok díszítik.

Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke; Fotó Urbán Ádám

Elmondta azt is, hogy a Magyarország étele ma már egy átfogó, komplex program, mely a gasztronómia minden szereplőjét meg tudja szólítani. Ezért is hirdetik meg újra a diákoknak szóló versenyüket, melynek a Szakma Ifjú Mestere címet adták, és mind egyéniben, mind csapatban van lehetőség nevezéseket leadni. Illetve az idei évben új elemként kerül meghirdetésre a Kislépték Egyesülettel közös szervezésben az „Agroturizmus étele 2025” verseny, mely a kistermelői termékeket kívánja népszerűsíteni, azok felhasználását kívánja ösztönözni.

Az ételkészítés alkotás, melynek végeredményének csak rövid impulzus-szerű utóélete van. Meggyőződésünk, hogy ezekkel a témákkal inspirációt adhatunk mindazoknak, akik a gasztronómia iránt éreznek kötődést és versenyeken is kipróbálnák magukat.

Asztalos István ezután részletezte a Magyarország étele melegkonyhai szakácsverseny feltételeit:

  • a világ bármely részén élő magyarok egyénileg vagy két főből álló csapatként jelentkezhetnek.
  • Olyan 4 elemből álló főfogást keresnek, amely éttermekben, vendéglőkben elkészíthető.
  • Kötelezően használandó a Juh-, vagy bárányhús, a Naszálytej Zrt. Magic Milk laktózmentes vaj, valamint a Szatmári Malom lisztjei/termékei. További megkötés, hogy ízesítőként kötelezően használni kell az Univer Zrt. Erős Pista termékét, valamint oltalom alatt álló eredetmegjelölést-, földrajzi jelzést tartalmazó és/vagy uniós oltalom alatt álló bármely pálinkát.
  • 14 tagú, az ország legjobb séfjeiből választott zsűri bírálja majd el a csapatok produktumait.
  • A döntőt 2025. április 26-27-én rendezik meg.
Kukovics Sándor a Juh Terméktanács ügyvezetője; Fotó: Urbán Ádám

Kukovics Sándor a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet ügyvezetője elmondta, hogy a juhok legeltetése szükséges ahhoz, hogy gondozzuk a legelőket és mezőket. Mivel nagyon alacsony az erőforrás-igényük (vásárolt takarmány stb.) számos szolgáltatást nyújtanak az ökoszisztémának.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: