0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

A kertész akkor is napozik, amikor nem akar

A napozás egészségügyi szempontból kettős megítélésű. A D-vitamin képződéséhez szükség van arra, hogy napsugarak érjék a bőrünket, ám a túlzásba vitt napozás károsítja a bőrt.

Növényi segítség szeplők ellen

Nem mindenki örül annak, hogy az erősebb napsugarak előcsalogatják a télen elhalványodó szeplőinket, foltjainkat. Az erősebb tónusú pigmentfoltok azokon a területeken jönnek elő, amelyeket leginkább ér a napsütés (arc, dekoltázs, kézfej), mert a bőr túlzottan erős hatásnak volt kitéve, fokozott védekezésre volt kényszerítve. Akit nagyon zavarnak ezek a jelek, minden eszközt be kell vessen, hogy megelőzze, illetve csökkentse ezt a reakciót.

Ajánlott kerülni a túlzott napozást, védőkrémmel, kalappal, textillel letakarva védeni ezeket a felületeket. Továbbá érdemes a következő növényeket használni a bőr kezelésére.
A bodzavirágteától is szebb lesz a bőrünk
A bodzavirágteától is szebb lesz a bőrünk

A citrom köztudottan halványítja a bőrt. Tegyünk két citromszeletet egy csésze tejbe, hagyjuk így 3 órán keresztül, amíg a tej egy kissé megalszik. Ekkor vegyük ki belőle a citromot, tegyük egy tiszta üvegcsébe, és tartsuk hűtőszekrényben. Öntsünk egy keveset vattakorongra, és töröljük át vele az arcot, hagyjuk rászáradni. Negyedóra múlva öblítsük le és hidratáljuk a bőrt. A kurkuma mérsékli a melanogenezist, tisztábbá, simábbá teszi a bőrt, és híres bőrvilágosító hatásáról.

Arcmaszkhoz egy teáskanál kurkumaport keverjünk össze annyi natúr joghurttal, hogy kenhető pasztát kapjunk, és kenjük az arcra. Bő, langyos vízzel mossuk le 15-20 perc múlva.

Néhány generációval ezelőtt a nők kedvelt szeplőhalványító, bőrfehérítő ápolószere volt a bodzavirág. Tegyünk fél csésze bodzavirágot egy edénybe, öntsünk rá egy csésze forrásban levő lágy vizet. Hagyjuk néhány órán át lefedve ázni. Szűrést követően minden használat előtt gondosan rázzuk fel, majd egy vattapamaccsal kenjük az arcunkra, ne mossuk le. Tartsuk tiszta üvegcsében a hűtőszekrényben. Érdemes naponta használni.

burgonyában is van bőrfehérítő enzim
A burgonyában is van bőrfehérítő enzim

Az Aloe vera leveléből nyert gél hatóanyagai csökkentik a bőr pigmentációját, valamint serkentik a metallotionein termelődését, ami megakadályozza az UV-sugárzás által okozott károkat. Naponta többször kenjünk az arcra aloe-zselét.

Az eukaliptuszolaj gátolja a melaninszintézisért felelős egyik enzim aktivitását, csökkenti a bőr hiperpigmentációját, minimálisra csökkenti a szeplők kialakulását. Adjunk néhány csepp eukaliptuszolajat a bőrtípusunknak megfelelő alapolajhoz, kenjük fel este a megtisztított bőrre, 15-20 perc múlva nedves vattakoronggal távolítsuk el.

A burgonya katekoláz nevű enzimje természetes fehérítőként hat a bőr számára. Néhány hónapig minden másnap kenjünk burgonyalevet a problémás területekre, akár több rétegben is, és hagyjuk hatni 15-20 percig, mielőtt lemosnánk.

A padlizsán segít regenerálni az erős napsütés miatt károsodott bőrt, és csökkenti a szeplők megjelenését. Egy vékony szelet padlizsánnal finoman, körkörös mozdulatokkal dörzsöljük át az arcot, hagyjuk hatni néhány percig, majd öblítsük le.

A paradicsom segít az egyenletes arcszín elérésében, tisztítja a pórusokat, ellehetetleníti a pattanások életét. Nyomkodjunk össze egy-két szelet paradicsomot, sűríthetjük egy kis liszttel, az így készült pépet vigyük fel a kezelendő felületre, majd 15 perc múlva mossuk le. Egyik hatóanyaga gátolhatja a melanintermelést, ezért érdemes kipróbálni a zöld teával történő borogatást, vagy egyszerűen csak töröljük át vele a bőrt. Tizenöt perc múlva öblítsük le. A fekete tea mindennapos használatával is jó eredményeket lehet elérni, lehetőség szerint kétszeri kezelés ajánlott naponta.

paradicsomlé segít az egységes bőrszín elérésében
A paradicsomlé segít az egységes bőrszín elérésében

Elsősorban antioxidáns hatásának köszönhetően játszik fontos szerepet az édesgyökér. Képes fehéríteni a bőrt, ezenfelül fényvédő, öregedésgátló és bőrpuhító hatása is van. Készítsünk egy erősebb teát, vattapamaccsal itassuk a bőrbe, és negyed óra múlva mossuk le.

Pasztaszerű pakolást is készíthetünk édesgyökérporból és rózsavízből. Hagyjuk a bőrön 15 percig, majd egy nedves pamaccsal gyengéden dörzsöljük le.

A vöröshagyma halványítja a foltokat, kezeli a pattanásokat, simábbá teszi a bőrt. Az összezúzott vagy lereszelt hagyma levével törölgessük át az arcot, 15-20 perc múlva mossuk le és hidratáljunk.

A természet rengeteg anyagot kínál azoknak, akiket zavarnak a bőrön ezek a kisebb-nagyobb foltok. Kitartó használatukkal néhány hét múltán látható eredmény születik.

Forrás: Kerti Kalendárium

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: