Bab
Kezdésnek inkább bokros fajtát ajánlott választani, aztán ha belejövünk, és készítünk futtatót, jöhetnek a futóbabok is. A bab melegkedvelő növény, ezért vetése csak a fagyveszély elmúltával válik esedékessé. Ha folyamatosan szeretnénk fogyasztani, érdemes szakaszosan vetni. A borsóhoz hasonlóan a babok is együttműködésben állnak nitrogéngyűjtő baktériumokkal, így saját és társaik túlélését is könnyebbé teszik.
Vöröshagyma
Magról beltérben már január-februárban, szabadföldbe márciusban vethető, de általában nagyobb, és gyorsabb eredményre számíthatunk, ha dughagymákat használunk. Egymástól 15 cm-re dugjuk a földbe az apró, előnevelt hagymákat és szükség esetén öntözzük. Nyár végén szedjük fel, mikor levelei sárgulni kezdenek. Napos helyen jól szárítsuk ki tárolás előtt.
Cukkini
Melegkedvelő növény, ezért kintre csak májusban, a fagyok elmúltával kerülhet. Viszont a magokat már áprilisban el kell vetnünk, hogy legyen mit kiültetni, amint eljön a megfelelő idő. A cukkini egy nagy helyigényű, szinte feneketlen bendővel rendelkező növény, tehát adjunk neki bőven komposztot és trágyát. Szereti, ha takarva van körülötte a talaj. Az igazán furcsa ízlésű csigák szívesen rágcsálják szúrós leveleit, tőlük nagy kihívás megvédeni. Ehhez javasolt természetes, élővilág-kímélő módszer mellett dönteni, mert a csigamérgek sok más állat számára is veszélyt jelentenek.
Paradicsom
Ha nem rendelkezünk a palántaneveléshez szükséges feltételekkel, szerezzük be a szimpatikus fajtákat idősebb korukban. A magokat kora tavasztól vethetjük beltérben, a palántáinkat májusban kezdjük edzeni a kiültetéshez. Napos, félárnyékos hely, kissé savanykás talaj tökéletes lesz számára. Minden növénynek szüksége lesz egy-egy jó erős karóra, a mérete attól függően változik, hogy determinált, vagy folytonnövő fajtánk van. Ez utóbbiak hónaljhajtásait majd rendszeresen távolítsuk el. A talajt ajánlott takarni és kéthetente megöntözni tápoldatos vízzel.