A céklában tényleg annyi jóság van, és annyi mindenné át tud lényegülni (leves, sült, lekvár, muffin, satöbbi, satöbbi), hogy szinte már unalmasnak tűnik csak úgy kifacsarni a levét és egyszerűen elkortyolni.

A cékla lényege
Amikor kinyerjük a levét, szó szerint a cékla esszenciájához jutunk el. „Kihámozzuk” a legjobb részét a sok rost közül. Persze a rost is hasznos, de a levéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.
A véget nem érő erények listája
-Támogatja a méregtelenítést, azon belül is a máj és a vesék munkáját
-Egészségessé teszi a bőrt
-Besegít az agyműködésbe
-Tele van antioxidánsokkal
-A folát csodálatos forrása
-Gazdag káliumban, magnéziumban és nem hem vasban
-Fokozza a szervezet védelmét a betegségekkel szemben
-Segít megváratni az öregedést
-Javítja a keringést és segít megőrizni a kardiovaszkuláris rendszer egészségét
-Már napi egy pohár céklalé szignifikánsan csökkentheti a vérnyomást
-Javítja a fizikai és sportteljesítményt

Hogyan készül a céklalé?
Először is, keressünk bio céklát. Ez mindenképpen megéri, mert így elég alaposan megmosni és a sok munkával járó hámozással nem is kell foglalkoznunk. Egyébként is értékes a héja, kár lenne eldobni. Azért feldolgozása közben ajánlott gumikesztyűvel védeni a kezeinket az elszíneződéstől. Vágjuk apró darabokra, hogy a gépünk könnyebben elboldoguljon vele.
A legmagasabb tápértékű, enzimdús levet lényerővel kaphatjuk, vagyis hideg préseléssel. A gyümölcscentrifuga hátránya, hogy a magas fordulatszám hatására a gyümölcs- vagy zöldséglé oxigénnel töltődik fel, és így kevésbé tápláló, és nem marad olyan friss, mint a hidegen sajtolt levek. Turmixolás esetén hozzá kell adnunk valamennyi vizet az alapanyaghoz, tehát felhígul, továbbá az sem előnyös, hogy munka közben felmelegszik a lé. A legnehezebb út, és egyben a legkevesebb lét adó lehetőség, ha lereszeljük a céklát és leszűrjük a levét. Ez esetben nehéz elkerülni, hogy ne legyen körülöttünk minden rózsaszín, szóval érdemes gumikesztyűt húzni és letakarni a védendő felületeket.
A rostoktól elkülönített zöldséglé a legértékesebb és a legkönnyebben hasznosuló ital, viszont nem szabad elfelejteni, hogy nagyon koncentrált táplálék. A turmixolt zöldségek emésztése a legnehezebb, mert itt nem választjuk szét a levet a rostoktól, csak amennyire tudjuk, összeroncsoljuk a szilárd részeket.
Hangulatjavító ital
Mossunk meg, és daraboljunk össze két közepes céklát és egy közepes sárgarépát. Tisztítsunk meg egy kb. 2,5-3 cm-es gyömbérdarabot és szeleteljük fel. Hámozzunk meg, magozzunk ki és szedjünk gerezdekre 3 narancsot. Öblítsünk le fél csésze áfonyát és egy marék céklalevelet. Először a gyökereket engedjük át a lényerőn, aztán a leveleket, majd az áfonyát és végül a narancsokat. Facsarjunk bele néhány csepp citromlevet és már fogyaszthatjuk is. Rágjuk meg alaposan!
Apropó, a levele sem hulladék
És még a leveleit sem kell eldobni, hiszen erényeit szintén hosszan sorolhatjuk:
-Kalciumtartalma hozzájárul a csontok és fogak egészségéhez
-Jót tesz a szemnek
-Sebgyógyító hatású
-Tökéletes vasforrás
-Magas a C- és a K-vitamin tartalma
-Támogatja az immunrendszert
-Segít az Alzheimer-kór tüneteinek enyhítésében
-Tökéletes kiegészítője a zöldségleveknek és turmixoknak