Az mindkét esetben elengedhetetlen, hogy a befogadó kölyök- vagy minicsaládok minden korú fiasítással létrehozott, elégséges élelemtartalékkal rendelkező egységek legyenek. A fiasításból fokozatosan kelő dolgozóméhekkel biztosítjuk, hogy állandó jelleggel legyen az anya gondozásához kellő korú dolgozónép a családban, valamint azért is fontos a fiasítás jelenléte, mert annak hiányában a család nem fogja azzal egyenértékűen fűteni a fészkét, mint amikor következő nemzedékük fejlődéséről gondoskodnak.
Az alkalmazni kívánt kaptárrendszer gondos kiválasztása után tehát a bölcsők szétosztása előtti napon létrehozzuk az imént lejegyzett feltételeknek megfelelő kölyökcsaládokat (5. és 6. kép). Amennyiben a kölyökcsaládokat korábban állítjuk össze, mint a bölcsőbeadást megelőző nap, akkor a bölcsők behelyezése előtt bölcsőzzük le a fiasításos kereteket.
A párzatlan anya magától értetődő módon nem hagyhatja el a kaptárt, hogy természetes módon pározzon. Hogy ennek lehetőségét kizárjuk, az anya kelésétől kezdve anyarácsot kell helyeznünk a kaptár kijárójára, vagy ha kiskaptárunk egy olyan elfordítható kijárózáróval rendelkezik, amelynek anyarácsos állása is van, akkor azt fordítsuk célunknak megfelelően. Megfontolandó, hogy egyes szakvélemények szerint az anyarácsot a kaptárfal belső vonalában kell elhelyezni, mivel így a dolgozóméhek nem tudják „sarokba szorítani” az általuk kirepülésre ösztökélt méhanyát, ami azzal járhat, hogy az anya az anyarácsba szorulva elpusztul. Saját tapasztalatom alapján ez a gond nem kifejezetten mérvadó, és annak ellenére, hogy nem alkalmazom a módszert, nincsenek észrevehető veszteségeim emiatt.
Szigorú értelemben nem tartozik az általános inszeminációs előkészületi folyamatba a bölcsők kelésének ellenőrzése, de én minden esetben így járok el (7. kép). Két okból teszem ezt. Az egyik ok, hogy egy-egy ki nem kelt, illetve lerágott bölcsőt, vagy esetleg egy látható hiányosság miatt selejtezett anyát másnap még lehet pótolni, így az inszeminálandó anyák kölyökcsaládjait teljes kihasználtsággal tarthatjuk fenn. Hasonló rendellenességek ritkán ugyan, de még akkor is előfordulhatnak, ha a legnagyobb gonddal járunk el az anyanevelés során.
A másik oka annak, hogy ekkor kaptárt nyitok, az, hogy ekkor minden esetben kifogom az anyákat, és megjelölöm őket. A legtöbb inszeminátor akkor jelöli az anyákat, mielőtt az inszemináció végeztével visszakerülnének a kölyökcsaládjaikba, így a szén-dioxidos altatás miatt könnyebben végrehajtható a feladat. Ezzel szemben én azt vallom, hogy az inszemináció után az anya késedelem nélkül kerüljön vissza természetes közegébe a számára teljesen idegen körülmények közül, továbbá a lépen esetlegesen rohanó vagy épp a lépről lerepülni készülő szűz anya a jelölése által az inszeminációt megelőző napon nagyobb biztonsággal található meg viszonylagos gyorsasággal. (Folytatjuk.)
Gazsó Imre,
Jánossomorja
A sorozat korábbi részeit itt olvashatja:
