0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 24.

Méhanyák mesterséges termékenyítése

A szelektív tenyésztés különböző szelekciós feltételek alapján zajlik, ezeket tenyészcéloknak nevezzük. Tenyészcél lehet többek közt a méhek fajtatisztasága, betegségekkel szembeni ellenálló képessége.

Értelme, helye és célja a méhészeti ágazatban

Az előző részben érintettük, hogy a szülőpárok kiválasztása feletti teljes kontroll a szelektív tenyésztés nélkülözhetetlen alapja. A tenyészcsaládok párosításának szabályozhatósága nélkül értelmetlen a szelekció, szelekció nélkül pedig nincs tudatosan irányított tenyésztés. A teljes kontroll eszköze méhek esetén nem más, mint maga a mesterséges termékenyítés.

A szelektív tenyésztés mézelőméhhel kapcsolatos problematikája

A mézelőméh tenyésztése terén nem vonhatunk párhuzamot egyéb haszonállatok tenyésztési metodikájával, sem a szaporodási mód alapján, sem a genetikai öröklődés értelmében. Ennek főként két oka van: a méhek esetében az ivart meghatározó haploid-diploid rendszer, és a méhanya több herével történő párzása. Az ivaros és ivartalan szaporodás együttes jelenlétének eredményeként az anya által lerakott, megtermékenyített petéből nőivarú egyed fejlődik (kivéve azonos ivari allélok egymáshoz rendelődése esetén), a megtermékenyítetlen petéből pedig hímivarú egyed (1. kép).

méhek szaporodása mesterséges termékenyítés
1. kép
Ennek a hártyásszárnyúaknál kialakult ivari rendszernek köszönhető az, hogy – miként a méhészek mondják – „a herének nincs apja, csak nagyapja”.

Genetikailag a here közvetlen szülői családjához csak anyai ágon kötődik, így apai ági közvetlen felmenője a nagyszülői családjáig vezet vissza, pontosabban addig a heréig, amellyel a nagyszülői család anyja párzott (2. kép). Ennek értelmében, ha apavonalat választunk, akkor a választott család anyjától nevelt utódanyától kell heréket nevelnünk, ezek a herék pedig genetikailag a nagyszülői családjukhoz, tehát a kiválasztott tenyészcsaládhoz vezethetők vissza. Herét tehát sosem a tenyészcsaládtól (F0) nevelünk, hanem az első generációs utódjától (F1), amelyet optimális esetben saját teljesítményvizsgálatnak is alávetettünk.

Ezt a körülményt tovább bonyolítja, hogy a méhanya 10-20, de akár ennél több herével is párosodhat, amelyek természetes párzásnál kizárt, hogy egy családból, azaz egy apai felmenőtől származzanak.

Az izolált pároztatás nagyban áthidalja ezt a problematikát, azonban sosem fogja teljes mértékben kizárni annak lehetőségét, hogy a heregyülekező-helyre alkalomadtán ne tévedhessenek be nemkívánatos családok – például vadon élő rajok vagy vándorméhészek állományának – heréi.

Erre sem a földrajzi izoláció, sem a herék kirepülésének időbeli elkülönítését célzó izoláció nem képes száz százalékban, az inszemináció viszont tévedhetetlen ezen a téren, ha kellő körültekintéssel és gondossággal járunk el.

méh szaporodásbiológiai
2. kép

Láthatjuk tehát, hogy a szelektív tenyésztés az imént lejegyzett, méhekre jellemző szaporodási és öröklődési sajátosságok figyelembevétele nélkül lehetetlen, áthidalásukra pedig a legjobb megoldás a mesterséges termékenyítés alkalmazása.

A szelektív tenyésztés különböző szelekciós feltételek alapján zajlik, ezeket tenyészcéloknak nevezzük. Tenyészcél lehet a méhek fajtatisztasága, betegségekkel szembeni ellenálló képessége, termelékenysége, termékenysége, szelídsége, alacsony rajzási hajlama és sok egyéb tulajdonság, amelyek a méhek természetes evolúciója során bizonyos mértékben kifejlődtek ugyan a méhek adott csoportjaiban, általános jelleggel azonban nem feltétlenül érik el a méhész által kívánt mértéket.

A tenyésztő a méhek több nemzedéke során pontos megfigyeléssekkel és türelmes, kitartó munkával fel tudja erősíteni ezeket a tulajdonságokat.

A természet és az ember szelekciója

Nem kérdés, hogy a természet az embernél hatékonyabban, tökéletesebben végzi a szelekciót az evolúció által. Miért szükséges hát a szelektív tenyésztés, ha a természet jobban végzi a dolgát? Erre a kérdésre úgy adhatunk kielégítő választ, ha megvizsgáljuk, mire szelektál a természet, és mire szelektál az ember.

A természet szelekciója egyértelműen a fajok szaporodására és terjeszkedésére irányul. E célok között persze lehetnek a faj fennmaradásához köthető, emberi tartással összeegyeztethető közös célok, de ha belegondolunk, milyen tulajdonságok állhatnak a méhek esetén e célok érvényesítése mögött, rá kell jönnünk, hogy összességében ezek a méhész érdekeivel épp ellentétes tulajdonságok: nevezetesen a rajzás és a méhek támadóhajlama. Márpedig a méhésznek olyan méhre van szüksége, amely megfelelő tartási technológia esetén nem vagy kevésbé rajzik, és szelídségéből eredően könnyű vele dolgozni.

Persze, ha a fajfenntartás a cél, akkor a természet jobb választás lehet, de gondoljunk csak bele, hogy ha egy haszonállat tartása gazdasági érdekekhez köthetővé válik, onnantól kezdve a fajfenntartás többek között ugyancsak gazdasági érdek,

tehát az adott faj fennmaradása a már ember formálta környezetben biztosabbá válik, hiszen ez a továbbiakban a mézelőméh és az ember fokozott és közös érdeke.

Leegyszerűsítve ez úgy fogalmazható meg, hogy ha a méhész bármiféle hasznot szeretne húzni a méhtartásból – ami lehet anyagi haszon, természetvédelmi indokok érvényesítése vagy a kettő együtt –, akkor érdeke, hogy segítse méheit a fajfenntartásban.

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: