A tudásátadás jelentősége

Az Európai Bizottság is felismerte, hogy a termelőknek a támogatási adminisztráción túl speciálisabb tudásra van szükségük, amely kiterjed az üzletimodell-tervezésre, az agroturizmusra, a jogszabályokra, a marketingre, a digitalizációra és még számos egyéb ismeretanyagra. Erre vonatkozóan több jó példa van Európában, melyek közül az olasz modell is ezt a megközelítést követi, és olyan tanácsadást nyújt, amely a helyi sajátosságokhoz igazodik, és segíti a termelőket a diverzifikációban és a fenntartható gazdálkodásban.
A tanácsadás olyan szintű, hogy például ha valaki úgy dönt, visszaköltözik vidékre és ott gazdálkodással kezd el foglalkozni, akkor az első lépéstől (jogi adminisztráció, a helyi bevált vetőmagok vagy haszonállatok kiválasztásáig stb.) segíteni tudnak. Van ismeretük arról, hogy helyi szinten milyen termékre van kereslet és ezt javasolják az induló gazdáknak. De az is nagyon érdekes, hogy ha valaki a sajtkészítés, ezáltal az állattartás mellett tette le a voksát, az első években komoly nehézségekkel néz szembe, ám, hogy ne adja fel, a szervezet állatgondozókat kölcsönöz a gazdasághoz, hogy az ifjú gazda egyszer azért elutazhasson nyaralni.
A szervezet egységes arculatot biztosít a termelőknek, a nálunk őstermelőinek nevezett piacokon történő megjelenéshez. Ezen piacokat a Campagna Amica szervezi, és az egységes sátrakat, pultot, kötényt biztosítja a tagoknak, de tanácsadást nyújt a vetésforgóval, a fajtákkal és az értékesítéssel kapcsolatban is.
A modell egyik legfontosabb eleme a „zéró kilométer” nevű szabályozás, amelyet a Veneto régió a világon elsőként ért el az úgynevezett nulla kilométeres élelmiszerek értékesítését szabályozó törvény bevezetésével. A döntést a Coldiretti nemzeti gazdálkodói szervezet rendkívül innovatív lépésként értékelte, és a törvény bevezetését szorgalmazta a régióban, számos vállalat támogatásával.
A szabályozás állítólag lehetővé teszi a helyi hatóságok számára, hogy hatékonyabban népszerűsítsék a helyi termékeket, előnyben részesítve a helyi kiskereskedelmi és vendéglátó egységeken keresztül értékesített helyi termékek fogyasztását.
