0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Nemcsak egészséges, de fenntartható is: kerüljön több bárányhús a tányérra!

A budapesti Nagycsarnok adott otthont az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett sajtótájékoztatónak, melynek középpontjában a bárányhús fogyasztásának népszerűsítésére indított kampány állt.

A helyszínválasztás nem volt véletlen: a Nagycsarnok Budapest legrégebbi és legnagyobb vásárcsarnoka, közel 130 éves múlttal rendelkezik, így méltó helyszín egy ilyen jelentős esemény számára. Földes Tamás, a Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva a csarnok kiemelt szerepét a húsvéti felkészülésben és az élelmiszer-kiskereskedelem támogatásában. bárányhús

Földes Tamás, a Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezető igazgatója. Fotó: MMG/TG

A kampány célkitűzései és háttere bárányhús

A kampány célja, hogy a bárányhús fogyasztását ne csak a húsvéti időszakra korlátozódjon, hanem az év többi részében is növekedjen. Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára rávilágított arra, hogy a jelenlegi átlagos éves fejenkénti fogyasztás mindössze 0,2 kilogramm, ami jelentősen elmarad a kívánatostól.

A bárányhús azonban egészséges, könnyen beilleszthető a diétába, és a juhágazat az egyik legfenntarthatóbb és legkörnyezetbarátabb állattenyésztési ágazat.
Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára. Fotó: MMG/TG

Az ágazat támogatása és perspektívái bárányhús

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a juhágazat támogatására. A KAP ST keretén belül több mint 200 milliárd forint áll rendelkezésre az állattartó telepek fejlesztésére, valamint a feldolgozóipar támogatására is jelentős forrásokat biztosítanak.

A magyar bárányhús exportpiaca elsősorban az Európai Unió országaiban, például Olaszországban, Németországban és Belgiumban van, ahol nagyra értékelik a termék minőségét. A hazai fogyasztás növekedése tovább erősítené az ágazat helyzetét.

A fogyasztásösztönző kampány részletei

Fotó: MMG/TG

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője ismertette a kampány részleteit, mely célja, hogy felhívja a figyelmet a bárányhúsra, mint a magyar kultúra és történelem szerves részére, és ösztönözze a fogyasztókat a húsvéti időszakon túl is a fogyasztására. A kampány részeként a Nagycsarnokban és öt további helyszínen kóstolókat szerveznek, valamint közösségi média kampány is indul, amely gasztronómiai tudásmegosztásra és receptek bemutatására fókuszál. A kampány április 16-át követően egy receptversennyel zárul, ahol a résztvevők értékes ajándékot nyerhetnek.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője. Fotó: MMG/TG

Húsvéti vásár a Nagycsarnokban

A sajtótájékoztató egybeesett a Nagycsarnok húsvéti vásárának megnyitójával, melyet Földes Tamás ünnepélyesen nyitott meg. A vásár a hazai fogyasztók mellett a turistákat is várja friss sonkával, bárányhússal, primőr áruval, kalácsokkal és egyéb húsvéti termékekkel. A sajtótájékoztatót követően a résztvevők megtekintették a csarnok egyik hentesüzletét, ahol a bárányhús feldolgozásának folyamatát is bemutatták.

A sajtótájékoztató rávilágított a bárányhús-fogyasztás ösztönzésének fontosságára, a juhágazatban rejlő potenciálra és a Nagycsarnok kiemelt szerepére a hazai élelmiszer-kultúrában.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: