Néhány ismert fa- és cserjefaj, amelyeket védőnövénynek alkalmazhatunk. Fehér akác, selyemakác, égerfajok, nyugati ostorfa, ezüstfafélék, homoktövis, eperfa, vadalma, vadmeggy, vadcseresznye, fűzfa. Cserjék közül védőnövényként használhatjuk a következő fajokat: borsócserje, pukkanó dudafürt, galagonya, zanót, aranyeső, fekete bodza, somfélék, vadrózsa, kökény.
A dajkanövények vagy védőnövények gyors növekedésükkel elősegítik a talajborítást, és kedvező mikroklímát teremtenek. Ez elengedhetetlen a mai változó klíma hátrányos hatásainak kivédésében. A dajkanövények támasztékként is használhatók, gyorsabb növekedésük, igénytelenségük, jelenlétük, árnyékuk lehetővé teszi, hogy az érzékenyebb fák, bokrok fejlődése meginduljon és megerősödjenek. A későbbiek során, ahogy a fő termő fajok növekedése biztossá válik, árnyékhatásukat csökkenthetjük a korona szálaló vágásával, vagy ha már nincs rájuk szükség, faanyaguk és lombjuk felhasználható a gazdaságban, kertben.
Számos faj jól ismert a vadvilág élelmezésében töltött szerepéről, ilyenek például a somfélék, bodza, galagonya, vadrózsák, galagonya, berkenye, vadcseresznye. A pionír fajok és dajkafák gyakran megtalálhatók a környezetünkben, elég, ha a természetes erdő szegélyében körülnézünk és rátalálhatunk azokra a fajokra, amelyek éppen a lágyszárú évelőket váltják és segítik egy terület bebokrosodását, beerdősülését.
A védőfákat és cserjéket az uralkodó szél irányára merőlegesen érdemes telepíteni az érzékenyebb fajok mellé, azok közvetlen környezetében. A másik fontos lehetőség, hogy szélvédő sövényt, erdősávot is összeállíthatunk ezekből a fajokból a kialakuló erdőkertünk szeles oldalán, a szélvédelem és kedvező mikroklíma elérése érdekében. A sövényeinkben is törekedjünk a sokféleségre, mert a fajdiverzitással a többhasznúságot (pl. ehető vagy hasznosítható termés) is megvalósíthatjuk.
A termő fák, bokrok, cserjék és lágyszárú fajaink fejlődését támogató növények közül még érdemes megemlíteni a nitogénkötő fajokat, amelyek a telepítés kezdetétől felhalmozzák a gyökérzetükben a légköri nitrogént, ami a gyökerek elhalása után a talajba kerül, és felvehetővé válik a többi növényfaj számára. Gyakran csak a lágyszárúakra gondolunk, mint a lucerna vagy a herefélék, de a fatermetű évelők között is szép számmal találunk nitrogénkötő, felhalmozó növényeket. A talaj tápanyagtartalmát gyarapítják, elősegítik más fajok tápanyagellátását, saját fejlődésükön kívül. Nitrogénkötő, felhalmozó védőfák, dajkafák: az ismert keskenylevelű ezüstfa, és még más ezüstfafajok, rekettye, fehér akác, selyemakác, lilaakác, aranyeső (virága mérgező), pukkanó dudafürt, égerfajok. Cserjék: zanótfélék, homoktövis, borsócserje. Lágyszárú évelők: csillagfürt, lucerna, herefélék, szarvaskerep, lednekfélék, lóbab, tehénborsó, homokibab.
A telepítés lépései
Az erdőkert kialakításának egyszerű vázlatát láthatjuk, az első évben a gyors növekedésű és kevésbé igényes védőfák vagy dajkafák telepítésével elindul a terület beültetése, amelyeket idővel a termőfák és bokrok előretörése háttérbe szorít. Dajkafáink szerencsés esetben lehetnek a termőfáink is egyben, ha a klimatikus és talajviszonyok ezt lehetővé teszik, ebben az esetben továbbra is a területen maradnak. Második-harmadik évben alacsony növekedésű fák, cserjék és bokrok, valamint a lágyszárúak szintjének telepítésével folytatjuk. Az ötödik évben már lehetőségünk lesz a szüretre is, és a növekedés szabályozásában figyelemmel kell kísérnünk az értékes fajok életterének alakulását és kialakítását.
