Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) áprilisban megjelent projekciója szerint az USA marhahústermelése kismértékben (–0,3 százalék) csökkenhet 2025 második negyedévében a 2024. április–júniusi időszakhoz képest.

Az USDA szakértői a hízóbika termelői árának 9, illetve a vágótehén árának 16 százalékos emelkedésére számítanak ugyanekkor. A belső fogyasztás 2,1 százalékkal, a marhahúsimport 7,7 százalékkal lehet több, míg a marhahúsexport 13,7 százalékkal csökkenhet. Az USDA adatai szerint az Egyesült Államok marhahústermelése nem változott számottevően, míg borjúhústermelése 40 százalékkal esett vissza 2025 január–márciusában a 2024. január–márciusi időszakhoz viszonyítva.
ugyanakkor a vágóállatok élősúlya 3,2 százalékkal nőtt ugyanebben az összehasonlításban. Az Egyesült Államokban a bika ára 7,19 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt.
2025 februárjában, 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az USA marha- és borjúhúskivitele 4 százalékkal mérséklődött 2025 első két hónapjában az előző év azonos időszakához képest (1. ábra).

Forrás: USDA, Európai Bizottság, Minagri, AKI PÁIR
Az élő szarvasmarha exportja 8,6 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban, a fő célpiacra, Kanadába 7 százalékkal több élő állat került. Az USA marha- és borjúhús- behozatala 14,6 százalékkal emelkedett, élőszarvasmarha- importja pedig 44,5 százalékkal csökkent ezzel egy időben. Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve 34 százalékkal volt magasabb 2025 februárjában az előző év azonos hónapjának átlagárához képest. A Brazil Marhahúsexportőrök Szövetségének (ABIEC) adatai szerint Brazília marha-húskivitele 423,8 ezer tonna volt 2025 január–februárjában, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
ami 4,5 százalékkal kevesebb a 2024. január–februári volumennél.
Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágó- hídi belépési ára 6,3 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2025 márciusában, ami 24,6 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 31,2 százalékkal, az üsző „R3” ára 21,8 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban (2. ábra).

A KSH adatai alapján Magyarország élőmarha-exportja 29,2 százalékkal esett vissza (8 ezer tonna), értéke 18,7 százalékkal csökkent 2025 január–februárjában 2024 azonos időszakához képest.
A marhahúsexport mennyisége 36,6 százalékkal (1,8 ezer tonna) nőtt. A marhahúsimport volumene 11 százalékkal csökkent (2 ezer tonna), míg értéke 13,5 százalékkal emelkedett a megfigyelt periódusban (3. és 4. ábra).


Az AKI PÁIR adatai szerint a vágómarha termelői ára emelkedett 2025 1–16. hetében: 1 kilogramm hasított meleg súlyra vetítve a fiatal bika termelői ára 1602 forintra, a vágóüszőé 1235 forintra és a vágótehéné 1322 forintra.
Szerző: Tubáné Elek Réka
Agrárközgazdasági Intézet
Piaci árinformációkért lapozzon!