Globális vámháború – Mi vár a magyar agráriumra?

Az „America First” elnöki memorandum jegyében hozott intézkedések alapjaiban rajzolhatják át a nemzetközi kereskedelmi térképet, és komoly kihívások elé állíthatják a magyar agráriumot is.

Trump elnök kampányígéretei, amelyek a közigazgatástól a bevándorláson át a kereskedelemig terjedtek, már számos területen megvalósultak.

Aláírta az America First elnöki memorandumot, mely a külkereskedelmi deficit orvoslására irányuló javaslatokat kért az amerikai hivataloktól. Ezek alapján be is jelentette az importvámokat, amelyek azonban korántsem univerzálisak, hanem termék- és térségfüggőek. Az Európai Unióra például egy 20%-os „viszonossági többletvámot” irányoztak elő.

Április 2-án írta alá az elnöki rendeletet, amelyből kiderül, hogy az intézkedések elsősorban az amerikai gazdaság stabilitását szolgálják, figyelmen kívül hagyva más tényezőket. A rendelet ezer kivétel terméket tartalmaz, főként olyanokat (ásványi olajok, fémek), amelyekre Amerikának szüksége van. Az agrár- és élelmiszeripari termékek sajnos beletartoznak a vámok alá eső kategóriába. Jelenleg még tart az a 90 napos szünet, melyet az Amerikai elnök vezetett be a vámokra.

Hatások a magyar agráriumra és az ellátási láncokra

A 10-20%-os többletvámok közvetlenül bevételkiesést, versenyhátrányt és átrendeződést okozhatnak a hazai exportőrök számára.

A nagy tanácsadó cégek szerint a vámháború elsősorban a költségeket növeli, csökkenti a nyereségességet, inflációnövelő hatású, csökkenti a vásárlóerőt, a keresletet és a beruházási kedvet, valamint a fogyasztói bizalmat. Leglényegesebb hatása azonban az ellátási láncok átrajzolása lesz. A gazdasági szereplők gyorsan megtalálják a kerülő utakat, ahogyan az orosz embargó vagy az ukrán importtilalom idején is történt.

Globális szinten várhatóan erősödnek a kétoldalú kapcsolatok a többoldalúak helyett, és új kereskedelmi partnereket találnak a szereplők. Korábbi vámháborúk (pl. csirkeháború) példája mutatja, hogy ezek hatásai hosszú távon is fennmaradhatnak. Tarpataki Tamás szerint a jelenlegi vámháború olyan erős hullámokat ver, amilyeneket a második világháború óta nem láttunk, és a pontos következmények még a jövő zenéje.

Önellátás: Stratégiai kihívás a magyar élelmiszeriparban

A rektor előadása borús, de rendkívül fontos képet festett az ágazat előtt álló kihívásokról és a szükséges paradigmaváltásról.

A regionális háborúk, a sérülékeny ellátási láncok, a felerősödő piacvédelem és a folyamatos járványveszélyek teljesen átrajzolták a képet. Míg korábban a globális élelmiszerellátásban gondolkodtunk, ma az önellátás és a nemzeti önrendelkezés kérdése került előtérbe. A hangsúly eltolódott arról, hogy ki tudja megvásárolni az élelmiszert, arra, hogy kinek van képessége az alapanyag megtermelésére és feldolgozására.

Az önellátás mértéke Európában és Magyarországon

Dr. Gyuricza Csaba konkrét adatokkal mutatta be, hogy az élelmiszertermelő szektor kibocsátása fokozatosan csökken mind az EU-ban, mind hazai szinten. Egyre kevesebb európai régió képes gabona és állati termékek tekintetében az önellátásra, a legtöbben nettó importőrré váltak. Ez a csökkenő hazai kibocsátás és növekvő importfüggőség komoly kockázatot jelent az ellátás biztonságára. A marha-, tej-, sertés-, baromfihús- és tojástermékek esetében különösen Dél- és Nyugat-Európa szorul importra. Fontos felismerés, hogy az uniós belső piac már nem biztosít automatikus ellátást, mivel sok tagállam maga is korlátozott termelési kapacitással rendelkezik.

Az önellátás csökkenése egyértelműen sebezhetőséghez vezet. A tojástermelés hazai példája is jól illusztrálja ezt: a termelés folyamatosan csökken, és az import aránya folyamatosan nő, különösen akkor, amikor a hazai tojásárak megközelítették az európai szintet.

A magyar versenyképesség szerkezeti korlátai

A MATE rektora négy fő szempontot emelt ki, amelyek a magyar élelmiszeripar szerkezeti gyengeségeit okozzák.

1. Alacsony hozzáadott érték aránya: Magyarország jellemzően alacsony hozzáadott értékű, olcsó termékeket állít elő. A felmérések szerint mind a mezőgazdasági, mind az élelmiszeripari termelés hozzáadott értéke az alsó harmadban helyezkedik el nemzetközi összehasonlításban. Ez nemcsak versenyképességi, hanem jövedelmezőségi problémákat is felvet.
2. Aránytalan adóterhelés: Éder Tamás előadására visszautalva, Dr. Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai szereplők még állami szubvenciók mellett is több adót fizetnek, mint amennyi értéket hozzátesznek a termeléshez, ami súlyos versenyképességi hátrány.
3. Technológiai lemaradás: A magas előállítási költségek a technológiai hiányosságokból fakadnak. Példaként a sertéstermelés önköltsége említhető, amely európai összehasonlításban az egyik legmagasabb. Magasabb a takarmányfelhasználás, a malacelhullás (17%-kal magasabb, mint az átlag, azaz minden hatodik malac elvész), és alacsonyabb az egy kocára jutó malacszám, ami közvetlenül beépül az árakba, rontva az exportpiaci esélyeket.
4. Ellátási láncok földrajzi sérülékenysége: A termelő és feldolgozó helyek térbeli koncentrációja növeli az ellátási lánc sérülékenységét és a járványok terjedésének kockázatát. A logisztikai központok erősen koncentráltak, a vágóhidak elhelyezkedése egyenetlen, és egyes régiókban teljesen hiányzik a feldolgozás. Ez növeli a költségeket és csökkenti az ellátási lánc rugalmasságát.
   További versenyképességi hátrányt jelent az európai átlagnál drágább energia, Európa legmagasabb áfakulcsa, és a reál értelemben erősödő forint.