0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 8.

Kistermelői tehenészetek modellkalkulációi

Műszaki, Technológiai és Gazdasági Kihívások a XXI. században címmel rendeztek konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán, melyen számos neves kutató osztotta meg tapasztalatait egymással és az érdeklődőkkel.

Az eseményen előadóként vettem részt, mely hatalmas megtiszteltetés volt számomra. A szakmai konferenciáknak talán a legértékesebb része a tudományos vitapercek – legalábbis számomra –, hiszen ezek legtöbbször eredményes, építő és a további kutatást segítő gondolatok felvetéséről szólnak.

‘Amikor épp nem vagyok tehenész, a szívem akkor is az marad , Fotó: Szilágyi Szabina

Az említett eseményre A tejtermelő kisgazdaságok versenyképessé tétele a hozzáadott érték növelésével című előadásban foglaltam össze Dr. habil Horváth Józseffel közös kutatásunk egy részletét. A vizsgálat alapja – mint már egy korábbi lapszámban beszámoltam róla – egy modellkalkuláció, melyben egy 15 tehenes családi gazdaságot terveztünk.

Különböző tervezetek

A különböző tervezetek arra szolgálnak, hogy összehasonlíthassuk az egyes működési modellek gazdasági mutatóit, következtetéseket vonjunk le, miként működhet egy tejtermelő kisgazdaság a gyakorlatban. Elsődleges célunk, hogy a hozzáadott érték növelésével hosszú távon fenntartható, jövedelmező gazdasági tervezetet készítsünk.

A legutóbbi konferencián négy modellkalkuláció eredményeit hasonlítottam össze. A gazdaságok főbb paramétereit pontokba szedtem, hogy még átláthatóbb legyen:

I. Modellváltozat

  • 15 tehén
  • Tej értékesítési ára: 176 forint/liter

II. Modellváltozat

  • 15 tehén
  • Tej értékesítési ára: 350 forint/liter – literenként palackozva

III. Modellváltozat

  • 15 tehén
  • Tej értékesítési ára: 350 forint/liter – tejautomatából való értékesítés

IV. Modellváltozat

  • 10 tehén
  • Tej értékesítési ára 350 forint/liter
  • Tejtermékek előállítása – túró és sajt

A modellváltozatok mindegyike magyartarka fajtájú tehenekre alapozott. Fő bevételi forrás a tej – vagy a IV. esetében az abból előállított tejtermékek –, a mintaterveket háromfős családi gazdaságokra számoltuk.

Célkitűzéseink közé tartozik a versenyképes fizetés megteremtése a kisgazdaságokban dolgozók számára, a jövedelmezőség növelése, párhuzamosan a hozzáadott érték növelésével, továbbá a vidéki vállalkozások népszerűsítése, fejlődési lehetőségeinek feltárása, a rövid ellátási láncok életképessé tétele a termékfeldolgozás bevezetésével – istállótól az asztalig.

Az első három kalkulációban a nyers tej értékesítésének leggazdaságosabb módját kutattuk, míg az utolsó tervezet abba enged betekintést, miként hat a gazdasági mutatókra a tej feldolgozásának bevonása a gazdaság működésébe.

Az élőmunkaerőnk véges, és mivel a jelenlegi kimutatásba nem szerettünk volna a három főből álló családi modellbe több dolgozót bevonni, ezért a tejfeldolgozást érintő – IV. – kalkulációba csökkentettük a tehénlétszámot egyharmadával, és az így „megspórolt” munkát inkább a megtermelt tej feldolgozására fordítottuk.

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: