Ritkábban használt fajok
A komló (Humulus lupulus) mint a sörgyártás egyik alapanyaga ismert, de másra is jó. Erdeinkben is gyakori, és például már március végén elindítja fiatal föld feletti hajtásait, amelyeket „vadspárgaként” is emlegetnek.
Ezeket a zsenge hajtásvégeket rövid párolás után köretként, vajon megfuttatva vagy rántottába keverve fogyaszthatjuk. Gyógyhatását tekintve a komló hajtása is hordozza a virágzatból ismert nyugtató, enyhe altató és étvágyjavító tulajdonságokat, így kiváló kiegészítője a feszültségoldó tavaszi étrendnek.
A kányazsombor (Alliaria petiolata) az erdőszélek rejtett kincse, leveleit megdörzsölve azonnal érezhetjük jellegzetes, fokhagymás-tormás illatát.
A konyhában nyersen, apróra vág-va használjuk fűszervajakhoz, túrókrémekhez vagy salátákhoz, mivel főzés hatására elveszíti pikáns aromáját. Magas C-vitamin-tartalma mellett baktériumölő és vértisztító hatású, így a tavaszi immunerősítés egyik legjobb természetes forrása.
Hasonlóan korai vendég a salátaboglárka (Ficaria verna), amelynek fényes, szív alakú levelei az elsők között zöldellnek.
Nagyon fontos azonban, hogy kizárólag a virágzás előtt gyűjtsük, mert a virágok megjelenésével párhuzamosan a növényben irritáló hatású vegyületek halmozódnak fel. Zsenge levelei frissítően savanykásak, régen a skorbut elleni védekezés alapelemei voltak rendkívüli vitamintartalmuk miatt.
A tyúkhúr (Stellaria media) és a százszorszép (Bellis perennis) a gyepek apró, de annál hasznosabb lakói. A tyúkhúr szinte egész évben felbukkan, hiszen efemer növény, azaz életciklusa sokkal rövidebb egy vegetációs időszaknál. Tavasszal a legzsengébb; az egész növényt felhasználhatjuk saláták alapjaként vagy turmixokba, íze a friss kukoricára emlékeztet.
A százszorszép apró tőlevélrózsái és virágai szintén ehetők, díszítésként is mutatósak, miközben nyálkaoldó és gyulladáscsökkentő hatásukkal segítik a légutak tisztulását és a bőr állapotának javítását. Ha valakinek sok ideje van, a bimbókat elteheti savanyítva.
A mezei katáng (Cichorium intybus) fiatal lombja tavasszal még kevésbé keserű, így ekkor a legalkalmasabb gasztronómiai célokra. A cikóriához hasonló ízvilágú levelek serkentik az emésztést, támogatják az epehólyag működését és májméregtelenítő hatásúak, ami elengedhetetlen a szervezet tavaszi megújulásához. Ahogy a pitypang, úgy ez is halványítható.
A kerek repkény (Glechoma hederacea) az egyik legkorábbi aromás fűszernövényünk, amely már a hóolvadás után nem sokkal megjelenik. Indás hajtásait és kerek leveleit fűszerként használhatjuk levesekbe, mártásokba; mentás-zsályás ízvilága egyedi karaktert ad az ételeknek.
Petrezselymes burgonyánál a petrezselyem helyettesíthető e fajjal, valamint túrós ételekbe, körözöttbe is jól illik az íze. Gyógyászatilag kiváló nyákoldó, segíti az emésztést és külsőleg vagy belsőleg alkalmazva is csökkenti a gyulladásos folyamatokat, legyen szó akár a gyomor-nyálkahártyáról, akár a bőrről.
A sor itt nem ér véget, hiszen a sokak által kedvelt illatos ibolya (Viola odorata) virágai is fogyaszthatók, kandírozhatók, jól mutatnak süteményeken vagy salátákban, tányérdíszítésként.
A turbolya (Anthriscus cerefolium) akácosok aljnövényeként kerül elő addig, amíg a fák lombja be nem árnyékolja a talajt. Mindig újraveti magát, így ahol bekerül a kertbe, ott ősszel és tavasszal is megjelenik. Az egész növényt jellegzetes ánizsillatáért fűszerként és salátának használják. Már a rómaiak is kedvelték leves- és salátaízesítőként. Teáját a népi gyógyászatban vese-, légző- és emésztőszervi megbetegedésekben használják.
Kora tavasszal megjelenő zsenge hajtásaiból salátát is készítenek, később a levelek már keserűvé és rágóssá válnak.
Már kora tavasszal is számos gyógynövény jelenik meg, de nem érdemes megfeledkezni a zöldségként ehető, vadon termő fajokról sem, melyek frissek, jó vitaminforrások a téli időszak után.
