Az optimális vadállomány eléréséhez rövid időn belül szükség lesz a vadgazdálkodási ágazat részéről a vadállománybecslési módszerek korszerűsítésére – mondjuk, drónok rendszeresített használatával –, mert csak a hasznosítás adataiból nem lehet következtetni az állománynagyságra, legfeljebb annak növekvő vagy csökkenő állapotára. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a meghatározott fenntartható vadlétszámnak jelenleg közelében sem járunk az üzemi ciklus (20 év) közepén.

A FeHoVa-kiállítás idei Vadgazdálkodás aktuális kérdései című konferencián Dr. Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese bemutatta az állami erdészetnél zajló vadállománybecslés-modellváltást. Üzemi vadhatásmonitoring kialakításán dolgoznak, szemben a becsléssel. Inkább indikátorokra (pl. rágáskár) alapoznak, mint a vadászatok sikerességére, mindezt pedig digitalizálják.

Azaz a vizsgálati sorrendben helyet cserél a vad és az erdő: a kilövési tervhez először azt vizsgálják, hogy adott erdőrészletben mennyi csemetét rágtak le az állatok, és amennyivel több ez az optimálisnál, annál jobban gyérítik az állományt. Egy erdei mintapont 2 darab 12×12 méter oldalhosszúságú négyzetből áll, az egyik vadkerítéssel bekerített terület, a másik nem. A monitoringból kiderült, hogy ökológiai vadgazdálkodás mellett hosszabb távon hatékonyabb, ha nem használnak vadkerítést.

A különbség az, hogy a klasszikus vadgazdálkodási modellben nagy vadsűrűség jellemzi a vadászterületeket, bő takarmányozással és rengeteg vadkerítéssel, így a sok kiadás miatt jelentős bevételre van szüksége a vadgazdálkodóknak. Az új, ökológiai modellben viszont nincs takarmányozás, az optimális létszám elérése után a vadkerítések lebonthatók, így azok terelő, centralizáló hatása is megszűnhet. Ráadásul többkorú, elegyes, klímaváltozáshoz jobban alkalmazkodó erdő alakul ki, ami jó élőhely a vadnak.