A vízpartok és az infrastruktúra is átalakul
Az elmúlt öt év tájalakulásának egyik legérzékenyebb területe a vízpartok világa volt. Tavak és holtágak mentén több jelentős turisztikai és vízépítési beruházás valósult meg, amelyek hatása messze túlmutat az érintett telkeken. A parti sáv egyszerre ökológiai folyosó, élőhely, rekreációs tér és vízminőség-védelmi zóna.
Ha itt növekszik a beépítés vagy a burkolt felületek aránya, az a víz és a szárazföld közötti természetes átmeneti rendszereket is befolyásolhatja. A Balaton térségében megvalósult fejlesztések jól mutatják, hogy a vízpartok jövője egyre inkább tájhasználati és természetvédelmi kérdéssé válik.
A tájat a közlekedési és hírközlési infrastruktúra fejlesztése is formálja. Az új autópálya-szakaszok, hidak, valamint az 5G-hálózat gyors terjedése önmagukban nem mindig járnak nagy területfoglalással, mégis tartósan alakítják át a tájszerkezetet, és gyakran további beruházások megjelenését ösztönzik.
Közben a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban is jelentős változások zajlanak. A klímaváltozás, a támogatási rendszerek és az elmúlt évek aszályai átrendezték a földhasználatot, miközben az erdők területe ugyan növekszik, ökológiai állapotuk több helyen romló tendenciát mutat. A táj változását ezért nemcsak a beépítések, hanem a használati módok átalakulása is alakítja.
Erősödnek a pozitív ellentrendek
A cikk ugyanakkor nem kizárólag a területfoglalás és a beépítés erősödését mutatja be. Az elmúlt években egyre több olyan szakmai és szabályozási kezdeményezés jelent meg, amely a táj ökológiai működésének megőrzését vagy helyreállítását célozza. Az új településtervezési szabályok nagyobb hangsúlyt helyeznek a zöldinfrastruktúrára, miközben az országos tájkarakter-kutatás tudományos alapot teremtett a tájak sajátosságainak figyelembevételéhez a tervezésben.
A gyakorlatban is megjelentek biztató példák. Budapesten terjednek a biodiverzitást támogató zöldfelület-kezelési formák, a vízügyi ágazatban egyre hangsúlyosabbá válik a víz helyben tartását célzó „vizet a tájba” szemlélet, és számos civil kezdeményezés dolgozik a kiszáradó tájak vízvisszatartó képességének javításán.
Dr. Boromisza Zsombor szerint a táj jövője nem kizárólag szakpolitikai vagy tervezési kérdés, hanem közös társadalmi felelősség is. Ahogy fogalmaz: „érdemes tudatosabban tanulnunk a tájról, mert a táj jó tanító: megmutatja, mit jelent a víz, a talaj, a növényzet, az élőhelyek és az emberi használat összefüggése, és azt is, hogy a természeti törvényszerűségekhez hosszú távon nem alkalmazkodni lehetetlen.”
