A Közel-Keleten és a közép-ázsiai országok városaiban pompás fasorok adnak árnyékot a közlekedőknek, nincs olyan nagyobb település, ahol ne zöldellnének nagy fák. Ennek hátterében az ókor óta működő csatornarendszer áll, mely a hegyekből lefutó patakok vizét ősi föld alatti vezetékrendszeren, a quanatokon át csörgedezteti a városi fák tövéhez és az ültetvényekhez.

A hegyek lábánál ásott kútszerű aknák a gravitáció erejével vezetik a vizet föld alatti csatornákon át, a párolgás kiküszöbölésével a fennsíkokon, völgyekben elterülő víztárolókhoz és a lakott településekhez. Az ősi perzsa quanat-rendszer ma az UNESCO világörökség része.

Famatuzsálemek

A perzsa kertek legfontosabb alkotóelemei a nagy fák is. A széles lombkoronájú fák árnyéka elengedhetetlen ahhoz, hogy a nagyon forró, száraz, kontinentális nyarú vidékeken elviselhető legyen a szabadban tartózkodás. A famatuzsálemek a perzsa kultúrában különös tiszteletnek örvendenek. A lomblevelű fák között népszerűségben első helyen áll a keleti platán (Platanus orientalis), mely széles koronájával kiváló árnyékot biztosít. Az elterjedési területén csenár (chenar) néven ismert keleti platán összefonódik az itt élő népek történetével, kultúrájával.

Több száz éves, csodálatos példányai mindenfelé nagy tiszteletnek örvendenek és babonás hiedelmek, csodatételek kötődnek hozzájuk. Az örökzöldek közül különösen kedvelt az európai ciprus (Cupressus sempervirens).

Iszlám kertek

Az iszlám kertek a perzsa hagyományokon fejlődtek ki. A 7. században az Arab-félszigeten az iszlám vallás alapítója, Mohamed próféta által egyesített arab törzsek meghódították a környező területeket, majd Észak-Indiától Észak-Afrikáig terjesztették ki a muszlim fennhatóságot. A változatos földrajzi környezet, az eltérő éghajlati adottságok és nemzeti, kulturális viszonyok miatt a kertek is változatosan alakultak. A 7-10. században kialakult iszlám kertkultúra, így a szíriai, egyiptomi, mór, mogul és ottomán kertek alapvető jellemvonásaikban a perzsa elképzelésekre épülnek.