A Csík Zenekar alapító tagjaként több mint négy évtizede szolgálja a népzenét – nemcsak muzsikusként, hanem közösségépítőként és értékhordozóként is. Munkásságát Kossuth-díjjal és Prima Primissima-díjjal is elismerték.

Kunos Tamás Nagykőrösön, igazi vidéki környezetbe született, gyümölcsöskerttel és tyúkokkal körülvéve, azonban hatévesen Kecskemétre költözött a családja, és egy panelház hetedik emeletén cseperedett tovább. Az 1970-80-as években igazi kulcsos gyerekké vált, a természet fokozatosan háttérbe szorult.

Kamaszként őt is magával ragadta a kor könnyűzenei világa, az Alphaville, Boney M. és Michael Jackson dalait hallgatta, az osztálybulikon ő válogatta a zenéket, még az is felmerült benne, hogy diszkós lesz.

A kecskeméti táncházmozgalom pezsgő világa hamar beszippantotta. Próbák, előadások, külföldi utazások, közös élmények – mindezek egy olyan közeget teremtettek, ahol nemcsak tanult, hanem otthonra is talált.

„Aki egy ilyen közösségbe kerül, az sosem lesz elveszett ember” – fogalmaz ma, visszatekintve a zenész. Ez a közösségi élmény lett az alapja mindannak, ami később következett. A néptánc világa kéz a kézben jár a zenével. Egy meghatározó pillanatban, amikor a széki muzsikát hallgatta Kunos Tamás, felfigyelt a brácsa hangjára, arra a középen megszólaló, összetartó erőre, amely egyszerre támasza és kísérője a dallamnak. Ez az élmény indította el a hivatása felé vezető úton.

Népi brácsa tanulmányait 1986-ban kezdte meg, majd két év múlva a Csík Zenekar alapító tagja lett. A brácsa számára nem csupán hangszer, hanem egy olyan szerep és egyben stabil pont a zenekarban, amely az összhangzást teszi tökéletessé.

Hagyományok nyomában

A nyolcvanas években Kunos Tamás és társai rendszeresen jártak erdélyi gyűjtőutakra, és ezek nemcsak zenei, hanem emberi tapasztalatokat is adtak. A falvakba gyakran idegenként érkeztek, mégis pillanatok alatt vendéggé váltak. Úgy fogadták őket, mintha régóta ismernék egymást. Ennek az egyébként zárt közösségnek a nyitottsága, a természetes vendégszeretet mély nyomot hagyott benne. Ezért is érintette különösen mélyen a Magyar menyegző című film, amelyet rendkívül hitelesnek tart. A film világát nem kívülről szemléli, hanem belülről ismeri: „Mi ezt megéltük” – mondja. A történet, a hangulat, a viseletek és a közösségi élmény visszaidézték saját élményeit. Ami akkor természetes volt – idegenek befogadása, közös ünneplés, nyitottság –, ma sokszor már ritkaságszámba megy. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy ezek az értékek ne csak emlékek maradjanak.

A Csík Zenekarral tudatos döntést hoztak: a népzenét nemcsak megőrizni, hanem továbbadni is szeretnék, ezért elhagyták a táncházakat és koncertszínpadokra léptek. Idővel azt vették észre, hogy igény van a mai kor nyelvén is muzsikálni.

A zenész életében a népzene egyfajta iránytű. A közösséghez tartozás, az egyszerűség, az egymás iránti felelősség olyan értékek, amelyek a mai világban is kapaszkodót jelenthetnek. Ez az értékrend a zenén keresztül ma is megszólal, és átvezet egy másik fontos témához: a természethez való viszonyuláshoz.

Visszatalált a természetbe

Kunos Tamás történetében a zene és a természet nem két külön világ, hanem ugyanannak az élménynek két megnyilvánulása. Ahogyan a közösséghez való tartozás formálta a pályáját, úgy a természethez való visszatalálás is egyfajta belső út része lett – talán már jóval azelőtt, hogy ezt tudatosan megfogalmazta volna.

Gyerekkorának visszatérő képe egy fa. Egy olyan nagy fa, amely alatt meg lehet állni, amely árnyékot ad, amelyhez tartozni lehet. „Már tizennégy évesen megfogalmazódott bennem, hogy egyszer lesz egy kertem, benne egy hatalmas fával” – idézi fel. Ez a vágy sokáig csak egy panelház hetedik emeletének távlatából létezett, majd később a természethez való tudatos visszatalálásban teljesedett ki.

Ez a szemlélet szorosan kapcsolódik ahhoz az értékrendhez, amelyet a népzene közegében tanult meg. A paraszti kultúra számára nemcsak hagyomány, hanem működő világkép: az ember nem uralja a természetet, hanem része annak. A földdel, az évszakokkal, az állatokkal és a növényekkel való együttélés olyan tudást hordoz, amelyet mai napig nem mellőzhetünk az életünkből.