A körtefák nyári védelme során a betegségek közül a körte ventúriás varasodását, a körterozsdát, a körte moníliás gyümölcsrothadását és a körte mikoszferellás levélfoltosságát érdemes kiemelni, míg a kártevők közül a termés megóvása érdekében a gyümölcsmolyok, a levélbolhák, a pajzstetvek és az atkák ellen kell fellépni ebben az időszakban.
A körte ventúriás varasodása a körtén rendszeresen előforduló jelentős betegség, amelynek sikeres leküzdése a körte védelmének gerincét alkotja. A varasodás fertőzési veszélye csapadékosabb évjáratokban a nyári időszakban is fennáll, ami különösen a kórokozóval szemben érzékeny fajtáknál (pl. ’Arabitka’, ’Nyári Kálmán, ’Vilmos’, ’Bosc kobak’, ’Téli esperes’, ’Hardenpont téli vajkörte’, ’Clapp kedveltje’) mutatkozik meg. A betegség a levélen, a gyümölcsön és a hajtásokon egyaránt jelentkezik. Csapadékos évjáratokban a foltok száma és mérete növekszik, és a fertőzött levelek idő előtt lehullanak.


Fotó: Horváth Csilla
A fertőzött fás részek kérge felhólyagosodik és felszakad. A varas gyümölcsök torzulnak és gyakran mély, parásodott hasadások jelennek meg rajtuk. Azok a vesszők, amelyeken a folt körbeér, elszáradnak. A kórokozó a beteg levelekben és hajtásokban telel át. A fertőzés megelőzésére ritkítsuk rendszeresen a fák koronáját, hogy eső után gyorsabban száradjon. Új fa ültetéséhez pedig rendelkezésre állnak ellenálló fajták (pl. ’Kieffer’, ’Conference’).
A körtemonília a gyümölcsfák legrégebben ismert betegségei közé tartozik. A kórokozója csak a fejlett, éredő gyümölcsöket fertőzi, és azok rothadását okozza. Gazdanövényei az almatermésűek, a csonthéjasok, a héjasok közül a mogyoró. Elvétve szőlőn és fügén is előfordul. A kórokozó sebparazita, de ha a gyümölcsök összeérnek, a kutikula feloldásával vagy a légzőnyílásokon keresztül is átjut. A fertőzés nyomán barna rothadó folt keletkezik, amelyen körkörösen jelennek meg a gomba 2-3 mm átmérőjű, okkersárga szaporítóképletei. Később a gyümölcskocsány elbarnul és a beteg gyümölcsök legtöbbször a talajra hullanak, ritkán a fán maradnak. Tavasszal innen indul az újabb fertőzés. A gomba a tárolás során is okozhat károkat, ezért fontos, hogy nyáron is védekezzünk ellene.
Közvetett védekezés, ha a rágó kártevők (pl. alma- és körtemoly) ellen is védekezünk a gyümölcsösben, így mérsékelve a sebzések kialakulását, és ezáltal a monília fertőzési lehetőségeit is. A betegség ellen hatásosan felléphetünk mechanikai módszerekkel is, a beteg gyümölcsök összegyűjtésével és megsemmisítésével.

Fotó: Horváth Csilla



