A körtén található pajzstetvek közül legnagyobb a kaliforniai pajzstetű jelentősége. Veszélyes károsító, ellene a védekezés kötelező. Szívogatása következtében a fa kérge elhal, erős fertőzöttség esetén az egész fa kipusztulhat. A fertőzött gyümölcs, hajtás és levél felületén a pajzstetű szívogatása nyomán a pajzs körül piros ún. lázfolt keletkezik. A kaliforniai pajzstetű kétnemzedékes faj, a nyári nemzedék lárvái július–augusztusban rajzanak. Az első fejlődési állapotú lárvák telelnek át.

Fotó: Kerti Kalendárium archív
A körtét a piros körte-pajzstetű is gyakran károsítja. A pajzstetvek áttelelő egyedei ellen a nyugalmi időszakban lemosó permetezéssel lehet hatásosan védekezni. A kaliforniai pajzstetű esetében a hímek rajzásának (május közepe, július–augusztus) időszakában végzett kezeléssel is jelentős egyedszámcsökkenés érhető el, miután elmarad a megtermékenyítés. A hímek rajzásának megfigyelésére a fehér színű vazelines fogólap alkalmas.

Fotó: Matthias Bernhart/LRA Ortenaukreis
Az amerikai fehér szövőlepke a körtét is megtámadhatja. A második, nyári nemzedék kártétele ellen figyeljük a hernyófészkek megjelenését, és ha kell, védekezzünk ellene is. Az augusztus elejétől érő fajtákat (pl. ’Bohusné vajkörtéje’, ’Vilmos’, ’Clapp kedveltje’, ’Piros Clapp’) már nem ajánlatos permetezni. A későbbi, szeptember közepétől szedésre kerülő fajták védelmére (pl. ’Bosc kobak’, ’Hardy vajkörte’, ’Conference’, ’Hardenpont téli vajkörte’) a hosszabb várakozási idejű készítmények is használhatók. A kártevőnek évente két nemzedéke van. Báb alakban, különféle védett helyeken (pl. fák kéregrepedéseiben), szövedékgubóban telel át. A hernyók júniusban és augusztusban rágnak.

Fotó: Kerti Kalendárium archív
Ettől kezdve kártételük a levelek karéjozásában, utolsó lárvastádiumban pedig tarrágásában, valamint a gyümölcsök felületének megrágásában nyilvánul meg. A hatékony védekezés alapelve a kártétel mielőbbi felismerése, ezért figyeljük a fiatal hernyók megjelenését, és ha még csak néhány levelet szőttek össze, a hernyófészket metszőollóval vágjuk le és semmisítsük meg! Amennyiben a kártételt csak későn vesszük észre és a hernyók már szétszéledtek a lombkoronába, vagy a fertőzés nagyon erős, védekezzünk rovarölő szerrel, lehetőség szerint környezetbarát készítménnyel.



