A közel 300 fő alkalmazottat foglalkoztató, Somogy megyei Igalon működő vállalkozás irányítását Fazekas Endre vette át, aki hosszú ideje szereplője a hazai FMCG ágazatnak. Elődje, Békefi Gábor még az elmúlt év nyarán, más jelentős szakmai kihívást jelentő feladatot elvállalva hagyta el a céget.
Fazekas Endre a megelőző 19 évben a SIÓ-Eckes Kft. ügyvezetőjeként irányította magyar gyümölcslé ágazat meghatározó vállalkozását, és működésüket ebben az időszakban sok siker és időnként hullámvölgyek is jellemezték, a tény azonban, hogy a SIÓ a gyümölcslé piac állócsillaga ma is.
„Eredetileg nem terveztem, hogy teljes erővel, energiával egy nagyon rövid pihenő után ilyen nagyszabású feladatba vágjak – mondja Fazekas Endre – de nem lehetett ellenállni a felkérésnek! Nagyszerű cég, remek, felkészült munkatársakkal, kiváló minőségű termékekkel! Minden üzleti értéket képvisel a PEK-SNACK, amit magaménak vallok. Erős piaci versenyben kell helytállni és fejlődni nagy játékosokkal szemben, menni előre – egy elkötelezett, a cégért és egymás iránt is felelősséget érző csapattal, − egy sikeres, nyerő stratégia mentén. Úgy érzem, maximálisan tudom hasznosítani a célok eléréséhez, mind a McDonald’s-nél eltöltött 10 évben szerzett franchise üzletekkel kapcsolatos tudásomat, mind a SIÓ-nál felhalmozott piaci növekedéshez, az állandó megújuláshoz fűződő tapasztalatomat, valamint az élet által visszaigazolt vezetési gyakorlatomat. Örülök ennek a feladatnak, sok szunnyadó energiámat szabadította fel.”


