Az elmúlt években egyre többet és többször hallunk szőlőtermelőket panaszkodni, hogy ültetvényeikben nem kívánatos állatokkal találkoznak, mint például az őzek, a szarvasok vagy a vaddisznók. De ugyanígy megjelennek, vízhiányos, aszályos időszakban vagy télen táplálékhiány esetén a kisebb rágcsálók is mint a nyulak vagy a madarak (seregélyek), amelyek szomjúságukat, éhségüket a szőlő hajtásainak és termésének rágcsálásával, csipegetésével vagy a kéreg megrágásával enyhítik nem kevés kárt okozva a levert bogyókkal, fürtökkel. De vajon minden állat káros, amely az ültetvényeinkben megjelenik, vagy esetleg saját hasznunkra is fel tudjuk őket használni?
Korábban már írtunk arról, hogy a fenntartható módon, környezetkímélően művelt szőlőültetvények nagyon bonyolult, összetett rendszerek, melyben minden egyes tényező szoros kölcsönhatásban áll. A kórokozók közül általában a három, legnagyobb gondot okozó betegségeket (peronoszpóra, lisztharmat, botritisz) emeljük ki, de ezen kívül még számos kórokozó gomba, vírus, baktérium, fitoplazma fordul elő a környezeti tényezőktől függően.
Ugyanez jellemző a rovarkártevőkre és a gerincesek jelenlétére is. Vannak közöttük károsak, vannak közöttük hasznosak és indifferensek is. A gerinces állatok közül kifejezetten hasznosnak tartjuk az ültetvényben jelenlevő madarakat, gyíkokat, békákat, melyek jelenléte, megmaradása nagyon erősen a termőhelyi feltételek függvénye.
A gyíkok kedvező körülmények között lejtőkön vagy egyéb száraz és meleg helyeken, akár homok talajú ültetvényekben is jól érzik magukat. Napközben rovarokra és azok lárváira vadásznak, de csigákat és férgeket is esznek.
Ha hasznos állatokról esik szó, gyakran a madarakat említjük először. Kétségkívül jelentős szerepet játszanak a kártevő populációk gyérítésében különösen akkor, mikor fiókáiknak gyakran nagy mennyiségű hernyót, rovart szállítanak a fészekbe.
A széncinege a fiókák etetéséhez kisebb hernyókat, míg a sárga rigó a csupasz hernyókat gyűjti össze, a kakukk pedig a hosszú szőrű hernyókat fogyasztja. Önmagukban azonban nem képesek a kártevők tömeges elszaporodását megakadályozni, annak ellenére sem, a 61/2009. számú FVM rendelet szabályozza a támogatásban részesített ültetvényben való minimum 6 db, két különböző méretű madárodúk kihelyezését. A szőlőterületeken elhelyezett odúk száma azonban sok esetben nincs összefüggésben a területen előforduló fajok számával. Gyakran a kihelyezett odúk minősége, és azok elhelyezése is kívánnivalót hagy maga után, ez is lehet egy oka a rendkívül alacsony lakottságnak.
Fontos megjegyezni, hogy a biodiverzitás növekedésével (melyet elősegíthetünk pl. sorköztakaró gyepkombinációk alkalmazásával) emelkedhet a madarak egyed- és fajszáma a területeken, ugyanis számos rovar megjelenésére lehet számítani, melyek a madarak számára táplálékforrást jelentenek. A szőlőtermesztők által nem igazán kedvelt seregélyek is tulajdonképpen hasznos madarak, hiszen a fiókáik etetéséhez rengeteg rovart gyűjtenek össze. A szőlőben az érés idején nem a hazai seregélyek okozzák a károkat, hanem azok a seregélyrajok, amelyek északról délre vándorolnak augusztus végétől októberig és nádasokban éjszakáznak.
Amikor tavasszal az időjárás melegebbé válik, a fű és a gyomnövények erőteljesen hajtani kezdenek. Ez az az időszak, amikor sok termelő gyomirtásra gondol és sok esetben glifozátot tartalmazó gyomirtó szereket is használ. Általában elegendő, ha évente egyszer vagy kétszer permetezik le a gyomokat glifozáttal és szinte egész vegetációs időszakra meg van oldva a gyomok elleni küzdelem. Az ökológiai termesztésben a kémiai gyomszabályozás nem engedélyezett, az EU-rendelete szerint egyáltalán nem használhatók herbicidek.
Ennek egyik oka, hogy ökotoxikológusok szerint a glifozát használata nem csak a rák kockázatát növeli meg, hanem jelentős negatív hatással van a humán hormonrendszerre és ezen kívül az embriófejlődés során jelentkező deformitások száma és megemelkedett. Azt is kiemelik, hogy a glifozát tartalmú szerek alkalmazása az állatok és a növények sokféleségére gyakorolt negatív következményekkel is járhat.
Nem marad más, mint a mechanikai gyomirtás, amely költséges eljárás különösen, ha a sorok alatt kézzel végzik. A géppel végzett gyomirtás esetében pedig a gépek által okozott talajtömörödés illetve a rosszul, nem a talajtípushoz alkalmazkodó talajművelési eljárás okoz degradációt.
Érdekességként megemlítem, (kicsit elvetemült ötletnek tartva) hogy az új-zélandi Yealands borászatban még a tengeri malacokat is kipróbálták, hogy mennyire lehetnek hatékonyak a gyomirtásban. A borász tapasztalata szerint a tengeri malacok igen jó hatékonysággal legeltek, de egyben felszaporodtak a környezetükben a ragadozó madarak is, akik a tengeri malacokat pusztítják el. Az apró rágcsálók populációjának szabályozói közé tartoznak az egerészölyvek, vörös vércse és a baglyok is. Táplálékuk 80 százalékát a károsnak minősíthető rágcsálók (mezei pocok) adják.
A szőlőültetvények számára a mini juh ideális megoldás lehet a gyomirtás megoldásában. A kistermetű állatok minden szőlőművelésmód alá beférnek, és a huzalok alatt könnyen sorról sorra haladhatnak. Áprilistól lehet őket hasznosan alkalmazni az ültetvényekben. A juhok a gyomok lelegelésével csökkentik a peszticidfelhasználást, mivel nem kell herbicideket használni, a talajtömörödés csökken a kevesebb gépi munka következtében, ezáltal csökken a káros anyagkibocsátás is. Megszűnik a kultúrnövény és a gyomnövények közötti kompetíció is.
Ezen kívül a tőke alján előtörő hajtásokat is lelegelik, így nem szükséges sem gépi sem kézi munkaerő a nem kívánatos hajtások eltávolításához. (Hazai gyakorlat, hogy a tőke alján előtörő hajtásokat perzselő hatású gyomirtószerrel távolítják el, mely a peszticidterhelés szempontjából igen hátrányos, azon kívül nem oldja meg a problémát. Ugyanis az el nem száradt hajtásdarabok rügyei még nagyobb erővel hajtanak ki, ezzel újabb vegyszerezést vagy kézi munkaerő felhasználást idéznek elő.)
A probléma a juhok méretével van. Ha túl magas akkor a nem csak a füvet legeli le hanem a hajtásokat és fürtöket is. Erre megoldásként Ausztráliában, Új-Zélandon a kistermetű Babydoll ill. Európában a Bretagne-ból származó Quessant juhokat ajánlják vagy a nagyobb termetűekre a szájkosarat, mely lehetővé teszi a fű legelését, ellenben lecsukódik, amikor a birka felemeli a fejét, így a szőlőfürtökhöz már nem fér hozzá. A szájkosár alkalmazásának az apropóját az adta, hogy a juhokat ősztől tavaszig alkalmazták az ültetvényben. A fakadás után a juhokat legeltetni már nem lehetett, mert a szőlő hajtásait és ezzel együtt a fürtöket is lelegelték, jelentős károkat okozva ezzel. A nyári legeltetés elmaradása azonban az ültetvények elgyomosodásához vezetett.
A szájkosár használata a juhokon megoldja a juhtenyésztők nyári legeltetési gondjait, hiszen a szőlőültetvényben (adott esetben, mint alacsony költségű bérelt legelőterületek)
Figyelemre méltó tény az is, hogy a gyomnövények jelenlétének a mérséklésével együtt a gombás betegségek fertőzési lehetőségei is csökkenthetők, mivel az ültetvények mikroklimatikus viszonyait kedvezően befolyásolja azzal, hogy kevesebb pára képződik a sorok között.
A juhok, amíg táplálékot találnak addig szabadon mozognak, de ezt a mozgásteret egy szőlőültetvény esetében korlátozni kell, hiszen nem szerencsés, ha a szomszéd területére betévednek. Ennek megakadályozására az ültetvényt célszerű bekeríteni kerítéssel, villanypásztorra vagy juhászkutyát alkalmazni. Lehoczky János-Reichart Gábor a „Szőlő védelme” című könyvében, mely 1968-ban jelent meg óva int a szőlőben kóborló kutyáktól. „Kóbor kutyák vagy kevés táplálékot kapó kutyák sokszor rájárnak az érő szőlőre. A szőlőevésre szokott kutyát a Dél-Alföldön „rosszerkölcsűnek” hívják. Védekezés: A kóbor, szőlőre szokott kutyákat ki kell irtani, mert ezek többé semmivel sem szoktathatók le a szőlőevésről. Megelőzhető a kártétel a szőlő bekerítésével, a kutyák megkötésével és jó táplálásukkal.”
