Ismert előnyei mellett a növényvédelmet is megkönnyíti.

A szalmatakarás eddig leírt kedvező hatásai közé tartozik, hogy gátolja a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék által okozott talaj­eróziót, csökkenti a víz elfolyását, és segíti a beszívódását a talajba. Mindezeken túl mérsékli a talajfelszínről történő vízpárolgást, a gyomosodás mértékét és még a szervesanyag-tartalmat is növeli. Erről szóló kutatásokat végeztek Varga István vezetésével a gyöngyösi főiskolán, a badacsonyi kutatóintézetben dolgozó Májer János és Varga Péter közreműködésével. Kísérleteikben kapott eredményeik

A klasszikus mechanikus talajműveléshez, vagy akár az ideiglenes vagy az állandó növénnyel való talajborításokhoz képest a szalmatakarás költségesebb, ezért hazánkban az ültetvényekben nem vagy csak elvétve alkalmazzák. Azonban szőlőskertjeinkben, a zártkertek kisebb felületű ültetvényeiben remek megoldás.

A saját kertünkben kialakított, biológiai növényvédelemben részesített szőlőnkben már 12 éve teljes felületet beborító szalmatakarást végzünk. Az eddig felsorolt előnyökön túlmenően rendkívül kényelmes, hogy az év bármely időszakában úgy mehetünk a tőkék közelébe, hogy nem leszünk sárosak. Legyen szó metszésről, hajtásválogatásról, vagy épp a szüretről, heves esőzést követően is elvégezhetők a munkák, még csak a vizes fű sem nedvesíti a lábbelit.

A szalma fokozatos és folyamatos elbomlásával az alatta lévő talajrészek szervesanyag-tartalma rendkívüli mértékben gazdagszik. Ez fokozza a vízmeg­tartó képességet, valamint lassan feltáródó, de folyamatosan megújuló, biztos tápanyagforrásként szolgál a tőkéknek. Persze a közvetlen talajfelszín közelében induló harmatgyökerek eltávolítására minden évben sort kell kerítenünk.

Mégis mi az az újdonság, amit még kevesen vizsgáltak, kevésbé feltárt? A növények védelméhez kapcsolódó hatásokat kísérletekkel nem bizonyítottuk, de azokat évtizedes tapasztalatunk támasztja alá. Az első ilyen megfigyelés a szőlősorok mikroklímájának változása. A páratartalom jelentősen csökken, mert a szalma közt a csapadék a talajba jut, a szalma felszíne pedig gyorsan felszárad, a továbbiakban minimális az evaporáció, ezáltal a tőkék alsó levelei is hamarabb száradnak. A talaj hőmérséklete sokkal kiegyenlítettebbé válik a vegetációs időben, víz- és tápanyag-szolgáltató képessége javul, ami erősíti a növények saját védekező képességét.

Az évente visszatérő peronoszpóra, lisztharmat és szürkerothadás kórokozóinak fertőzési veszélye jelentős mértékben csökken. A gyorsan felszáradó lombozat gátolja a kórokozók szaporítóképleteinek fejlődését és bejutását a növénybe. Egy másik, feltételezhetően fertőzést csökkentő tényező, hogy a szalmára hulló szaporítóképletek bemosódhatnak a takarás alá, és onnan csak korlátozott mértékben tudnak a növényre jutni. A tőkék fás megbetegedéséért felelős kórokozók nagy része az ültetvény padozatáról kerül a levegőbe, majd onnan különböző sebzéseken keresztül a növénybe. Ennek előfordulása olyannyira csekély, hogy a szőlőskertünkben a 13 év alatt nem fordult elő tőkeelhalás az idősebb fás részek, a törzs károsodása, pusztulása miatt.

Utolsóként említjük azt a hatást, hogy a napjainkban egyre komolyabban fertőző, rovarvektorok (elsősorban kabócák) által terjesztett fitoplazmás megbetegedések arányát is csökkenti. A szalmával takart talajfelszínen a tenyészidőben nincs búvóhelyük a kabócáknak, a sztolbur fitoplazmát terjesztőknek nem áll rendelkezésükre tápnövényzet, az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabócákat is könnyebben csapdázhatjuk egy tiszta aljzatú kertben. Mindezek alapján nyugodt szívvel ajánlható a szalmával való talajtakarás mindenki szőlőskertjébe!