Kocsis László professzor, a Pannon Egyetem Georgikon Kar kertészeti tanszékének vezetője szerint a rezisztens fajtákban van a jövő. A cserszegtomaji kísérleti telepükön – melynek világhíressége a Cserszegi fűszeres és a fajtaigazolványt kapott Messiás – már évtizedekkel ezelőtt megkezdték az új fajták előállítását, melynek az eredményei most jelentkeznek.
– A szőlőrezisztencia ugyan sokféle lehet, de elsősorban a peronoszpórával, illetve a lisztharmattal kapcsolatos ellenálló képességet jelenti. A filoxéra betegség beütése után kezdtek igazából a rezisztens fajtákkal foglalkozni, ám a szőlők és borok minősége nem ütötte meg a hagyományosokét – elevenítette fel a múltat a professzor.
– Ezért – és mert egészségre károsnak tartották őket, pedig ezt egyedileg kellett volna vizsgálni – aztán nem terjedtek el, sőt, volt ahol tiltották is a direkt termő fajtákat.
A nemesítési munka azonban nem szakadt meg, elsősorban Németországban, Svájcban és Magyarországon kísérleteztek. Az első nagy eredmény az volt, mikor Csizmazia Darab József kezei között megszületett a Bianca, amit a rezisztens fajták közül ma a legnagyobb területen termesztenek.
Nem beszélve arról, hogy ezt használták fel a legtöbb új rezisztens fajta előállításánál is. Így történt ez Cserszegtomajon is, ahol a Bianca és a Cserszegi fűszeres számtalanféle keresztezésével indították a munkát.
– A Cserszegi fűszerest nem hívnám rezisztensnek (igaz, a többit sem, inkább mondanám, hogy toleranciával rendelkeznek a gombabetegségekkel szemben), de az biztos, hogy a tűrőképessége fokozottabb. Erre az alapanyagra tehát lehetett építeni, s persze ott volt a Bianca, s úgy döntöttünk, hogy ötvözzük a két fajta jó tulajdonságait.
Ahogy mindig, a munka során törekedtünk arra, hogy a hazai, azon belül is saját fajtákat használjunk. A magoncokat eltelepítettük, vizsgáltuk tíz évig, és soha nem védtük őket permetezéssel. Vizsgáltuk az állapotukat, a terméshozamot, a terméskötődést, az íz és aroma anyagokat, egyszóval mindent.
Tíz év alatt sikerült kiválasztani tíz genotípust, mára maradt hat, amiből egy az igazi favorit fajtajelölt, a Ducatus.
Mit kell róla tudni?
Nos a Ducatus, az idei szüreten 19 mustfokot és 8,5 gramm savtartalmat produkált, természetesen mindenféle permetezés nélkül. A Ducatus bőtermő, egy hektáron akár 24–25 tonnát is teremhet. A terméshozam igazából a gazda kezében lesz. Mi ezt persze nem ajánljuk, inkább csak a magyar viszonyokra jellemző 12 tonnát. Korai érésű fajta. Ezzel kapcsolatosan csak annyit:
Ezt nyilván figyelembe kell venni, de nagyon gyorsan megváltoztatni nem lehet. A Ducatussal könnyű borászkodni, hiszen a cukor, illetve savtartalmat kiválóan megőrzi. Fontos, hogy illatos, aromás bort lehet belőle előállítani. Egy kicsit hasonlót, mint amilyen a Cserszegi fűszeres, de határozottan meg lehet különböztetni a kettőt. Ez nagyon fontos.
Ha a Ducatus jellegét szeretném megfogalmazni, akkor azt mondanám: talán gyümölcsösebb, a jól beérett körte ízvilága jellemzi.
Ez persze a későbbiekben változhat, hiszen minden gazda más irányba viszi el a jellemzőket. Megkezdődik a fajtajelölt felszaporítása, a szaporító anyagok kihelyezése, így egyre többen termelik majd. S ezzel együtt természetesen folytatódnak a vizsgálatok is.
A közelmúltban, Németországban tartották a Nemzetközi Szőlő Szaporítóanyag Termelői Konferenciát, melyre mi egyebek között a Ducatussal és a Biancával érkeztünk. Hatalmas öröm volt számunkra, hogy mindkettő rengeteg dicséretet, gratulációt kapott. Olasz, német és svájci kutatók egyaránt azt mondták, hogy a fajtákból készült borokat nem tudnák megkülönböztetni a hagyományos, nem rezisztens fajtákból készítettektől.
A kísérleti telepen folyamatos a munka, a szakemberek újabb és újabb fajták előállításán dolgoznak. – A már említetteken kívül más genetikai forrásokat is elkezdtünk bevonni a nemesítésbe. Így például a csemegeszőlőket. Úgy gondolom, a jelöltek nagy örömet okozhatnak majd mindenkinek, elsősorban a hobbi termelőknek.
A nemesítés tekintetében elkezdtük feldolgozni a borszőlőket is. Ezen a területen elsősorban a vörösbort adó szőlőfajtáknál lesz még mit keresni, hiszen ezekből – ha a rezisztenciánál maradunk – nagyon nehéz jó minőségű bort készíteni. Nehéz megőrizni a hagyományos fajták tulajdonságait, ami a fehér fajtáknál jóval könnyebb. Ez újabb kihívást jelent. Van egy nagyon jó magoncpopulációnk, amire tudunk építeni. Próbálunk olyan genetikai forrásokat használni, amiket más nem. A cél a minőség.
Kocsis László azt mondja, a rezisztens fajták tekintetében nagy, egyre nagyobb a verseny Európában. Nagyon sokan felismerték, hogy a szőlőtermesztés területén ez jelenti a jövőt, a jó fajták jelentősége hatalmas.
– Egyrészt nem terheljük jelentős mértékben vegyszerekkel a környezetünket, ami ugye a szőlőnél nem kis mennyiséget jelent.
A rezisztens fajtákból ugyan nehezebb olyan minőségű bort készíteni, mint a hagyományos szőlőkből, ám a kutatásoknak köszönhetően egyre jobb a helyzet: amellett, hogy a fajták jobban ellenállnak a betegségeknek, a nemesítésben résztvevő alanyok eredeti tulajdonságai is egyre nagyobb mértékben visszaköszönnek.
– Hogy a gazdák és a fogyasztók miként viszonyulnak mindehhez? A termelők esetében ez kőkemény gazdasági kérdés. Számolnak, hogy miért kell költeniük, ha van más megoldás. De ugyanakkor a fogyasztókat is ki kell elégíteni. Esetükben a minőség a lényeges, de az íz- és aromavilágot megtartva sokat nyomhat a latba az a tény, hogy a borok olyan szőlőből készültek, melyeket nem permeteztek, nem tartalmaztak vegyszert még nyomokban sem.
A szőlő és a bor esetében a század második fele biztosan erről szól. S csak egy tény: míg Németországban kétezer, addig hazánkban körülbelül tízezer hektáron termelnek rezisztens fajtákat.
