Az államtitkár kiemelte: az ágazat nagyon sok mikrovállalkozásnak, családi kertészetnek ad munkalehetőséget, vidékbe ágyazottsága, lokális piaci jelenléte, valamint az emberi életminőséghez való pozitív hozzájárulása fontossá teszi jövője alakulását.
Az ágazat további előrelépését a versenyképességben, a minőségi termelésben, az innovációban és a szervezettségben látja.

A szakmaközi szervezet szerepét a dísznövényágazatban Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár ismertette. A szakmaközi szervezet uniós jogból származó speciális jogi kategória olyan vertikális együttműködés, amely bizonyos versenyjogi szabályozások alól kivételt élvez, ezáltal az ágazat önszabályozó ereje nő, piacszervezési intézkedéseket hozhat a saját berkein belül, amit adott esetben ki is terjeszthet, pénzügyi hozzájárulást szedhet és eljárhat a saját tagjai ügyében. A termelői, a feldolgozói és a kereskedői szintet tömöríti 50 százalékos termelői részvétellel. A szerveződésben az önkéntesség és az együttműködési szándék nélkülözhetetlen.
A szövetség elnöke, Orlóci László elmondta:


