A versenyeken nagyon fontos az elegáns megjelenés, ami a ló és lovas számára egyaránt kötelező. Sokan szenvednek attól, hogy lovuknak alig van sörénye, így szinte lehetetlen szép fonatokat készíteni belőle, viszont az ellenkező véglet is gyakori, amikor a lónak annyi sörénye van, hogy szinte képtelenség egyoldalra fésülni, nemhogy szépen befonni. Ilyenkor szokott következni a sörénytépés, ami egyrészt ritkítja a loboncot, másrészt természetesebb hatású lesz a sörény vége, mintha ollót használtunk volna, ami valljuk be csak az igazán profik kezében tud elfogadható eredményt hozni.
Gondolatok a sörénytépésről
Miután az FEI betiltotta a lovak szakállszőreinek levágását – ami ugyan nem okoz fájdalmat, de ezen érzékeny érzékelők hiánya sérülést okozhat a lónak -, talán ideje lenne a sörénytépésről is elgondolkodni, mert ez sajnos a legtöbb esetben fájdalmat okoz, amit a magasabb pulzusszám, a nyugtalanság, farokcsapkodás, fejrázás is bizonyít. Bárki, aki valaha is tépett sörényt, vagy farkat találkozott már ezekkel a jelekkel, amik valljuk be nem arról tanúskodnak, hogy a lónak kellemes érzést okoztunk a sörénytépéssel.
A sörény és farokszőrök speciális idegvégződésekkel rendelkező szenzoros neuronokhoz kapcsolódnak, a farok szőrvégződései közelebb vannak a bőrhöz és a gerinchez, ami fájdalamasabbá teszi azok kihúzását. A bőrhöz közelebb eső fájdalomreceptorokkal rendelkező területek megérintése különböző érzéseket kelthet. Egyes területek kellemesek lehetnek, míg mások érzékenyebbek – gondoljunk csak az horpasz, ágyék területre vagy a farokrépára. Ápolással általában könnyű megállapítani, hogy lovad mely területei az érzékenyebbek. A sörényt a nyak mentén nagy izomcsoport választja el a gerinctől és a bőr is általában vastagabb, mint a farokcsont mentén, a fájdalomreceptorok akkor is megtalálhatók minden szőrszál végén.
