Hazánk erdőterületeinek nagy részét a fehér akác teszi ki, ami bármennyire is hozzátartozik a hazai táj látványához, nem őshonos fa nálunk. Az eredetileg az amerikai kontinens keleti felén elterjedt növényt Jean Robin francia királyi kertész tiszteletére nevezték el, aki 1601-ben meghonosította az első példányokat Európában. Az akácerdőt szegényes aljnövényzet és alacsony biodiverzitás jellemzi.
A fehér akác (Robinia pseudoacacia) magyarországi elterjedésében Krámer György orvosnak és Tessedik Sámuel szarvasi lelkésznek volt komoly szerepe. Wellmann Imre jegyezte fel, hogy mikor Tessedik 1767-ben Szarvasra érkezett, egyetlen akácfa állt az udvaron, amely akkor sem száradt ki, amikor kiégették a gabonásvermet.

Ebből arra következtetett, hogy az akác jól tűri a szárazságot. Így aztán ötven évvel később már százezer akácfa díszlett a faluban és a környező tanyákon, annál is inkább, mert Tessedik elkötelezett méhész volt, méhészeti tudását folyamatosan átadta a gazdáknak is. Az akác tömeges elterjedése azonban a 19. századra tehető: 1830 és 1848 között a mezőhegyesi kincstári birtokon 750 hektárt, 1863-ban Ásotthalmon 2520 hektárt telepítettek a futóhomok megkötésére. Az összesítő adatok szerint 1958-ban 201 ezer hektár akácerdő volt az országban, ami az összes erdőterület csaknem 16%-a.

Az akác növekedése rendkívül gyors, állományban a 20-30 méteres magasságot is eléri, törzse egyenes, karcsú, szabad állásban alakja inkább zömök. Növekedése 25 év után erősen lassul, így rövid időn belül kitermelhető. A meleg éghajlatot és a tápdús homoktalajt kedveli, bár hamar feléli a tápanyagokat. Más fát nem tűr meg maga mellett, viszont magjaival és gyökérsarjaival gyorsan terjeszkedik.
Aljnövényzete rendkívül szegényes, a gyökerein élő nitrogénmegkötő baktériumok miatt csak néhány olyan gyomnövény képes megélni alatta, mint a ragadós galaj, a csalán, a vérehulló fecskefű, valamint a bodza. Ezek kimondottan a nitrogéndús talajt szeretik. Tömegesen nőhet akácfák alatt az erdei turbolya, a zamatos turbolya, illetve a fűfélék közül a rozsnokfajok. Ez a szegényes növényzet persze az állatvilágra is kihat, biodiverzitás szempontból igen alacsony értékűek az akáccal benőtt területek.

Az akácpereszke ehető, és gyakran előfordul az akácosokban. Kalapja 5-12 cm átmérőjű, fiatalon domború, később inkább lapos és bemélyedő. Felületét sárgás, okkeres szemölcsök és kúp alakú pikkelyek borítják. Fehér lemezei fogakkal kapcsolódnak a tönkhöz. A tönk 2-5 cm vastag, zömök, pelyhes gallérja felett csupasz, alatta sárgás pikkelyek tarkítják. Húsa vastag, fehér, lisztes ízű és illatú. Májustól októberig gyűjthető, könnyen felismerhető, azonban kellő óvatossággal járjunk el, mert hasonlít a citromgalócára.