A komplex, számos elemet magába foglaló aszályvédelmi stratégia megvalósítása immár megkerülhetetlen, melyben az öntözési technológiák is jelentős szerepet játszanak. Magyarország öntözési helyzetéről, a fenntartható öntözési közösségek működéséről, az aszályos évek túlélését elősegítő lehetséges megoldásokról Szigeti Szabolccsal, az Agrárminisztérium KAP végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárával beszélgettem.
Hazánk öntözési struktúrája sokat fejlődött, az előző programozási ciklus során is növekedett az öntözött területek nagysága. Természetesen van hová fejlődnünk és vizet juttatnunk. Gazdálkodói oldalról megközelítve a problémát: egyre nagyobb igény mutatkozik az öntözésre, melyet a felszíni vizek esetleges hiánya, illetve a kutak nem megfelelő vízbázisból történő táplálása eredményez.
Az európai uniós „Víz Keretirányelv” (VKI) iránymutatásai mentén kell gondolkodnunk – magyarázza Szigeti Szabolcs.
A vízzel kapcsolatos problémák megoldására született meg 2000-ben a „Víz Keretirányelv”, amelynek értelmében csak egy jó minőségű vízbázisból nyert öntözővíz esetében tudunk uniós forrást biztosítani. Jó úton haladunk. Nagyszámú ígéretes pályázatot és projektet sikerült megvalósítanunk. A Vidékfejlesztési Program keretében több mint 1300 termelői vízgazdálkodási projektet támogatott az agrártárca, összesen 178 milliárd forint összegben. Azonban még kemény munka áll előttünk: célunk, hogy minél több gazdálkodót támogathassunk öntözési beruházásaik kivitelezésében.
Hogy mennyiben látja kizárólag az öntözésfejlesztésben a megoldást, Szigeti Szabolcs a helyzet komplexitására hívta fel a figyelmet.
– A klimatikus viszonyokhoz, helyi körülményekhez is alkalmazkodni kell, a kultúráról már nem is beszélve… Szükséges-e öntözni? Ha öntözünk, annak a költsége megtérül? Arról nem is beszélve, hogy egy öntözési beruházásnak összességében mindig nagyobb költsége van – fejtegette a szakember. – Az öntözés természetesen annál rentábilisabb, minél kisebb fajlagos költségen valósítható meg, és emellett minél nagyobb terület vonható be egy beruházásba. A megvalósítás egyik gátja lehet az elaprózódott hazai birtokszerkezet. Gyakran még az is kihívásokkal teli, amikor egy gazdálkodó megfelelő birtokmérettel rendelkezik, és ennek dacára több tagban elaprózódott területen tevékenykedik.
Azt is mérlegelni kell, hogy a gazdálkodás területileg hol zajlik. Jelenleg a csapadékviszonyokat tekintve a Dunántúlon jobb a helyzet, mint az alföldi régiókban. Annak idején, tanulmányaim során 600-650 milliméteres csapadékmennyiségről hallhattunk. Ebből kellett megoldani a gazdálkodást, és ennek megfelelő agrotechnikát alkalmazni. Ma már örülünk, ha 300-350 milliméter csapadék hullik egy-egy területen. Az eddig megszokott agrotechnikai módszerekkel nyilvánvaló, hogy nem működtethetjük tovább a mezőgazdaságot.
A gazdálkodó kénytelen az edukáció irányába is nyitni, az innovatív megközelítésnek, fajtaválasztásnak mára már megkerülhetetlen jelentősége van. Az aszálytűrő fajok előtérbe kerülnek – tette hozzá az államtitkár.
Kíváncsi voltam arra is, hogy ideális esetben milyennek látja az öntözési és agrotechnikai módszerek rendszerét. E tekintetben általános megközelítés nehezen fogalmazható meg, hiszen minden gazdálkodó számára a saját területének megfelelő rendszer kialakítása lehet üdvözítő.
