Ízlésről nem érdemes vitatkozni, és az ellenállóságban is van valami, de nem ennyire egyértelmű a régi fajták megítélése.

Hazánkban több génbankban gyűjtötték össze a gyümölcsfajtákat, almából Újfehértón és a volt Kertészeti Egyetem soroksári tangazdaságában van/volt ilyen gyűjtemény, ahol értékelték is a fajtákat.

A tárolást a vastag héj és tömör húsállomány segíti elő, ami a betegségek vagy károsítók ellen is védelmet nyújthat. Érdemes figyelembe venni, hogy honnan származik egy fajta, ugyanis az erdélyi vagy angol eredetű almák nehezen viselik a száraz és meleg körülményeket, ami a klímaváltozással még fokozódik is. Tóth Magdolna és munkatársai soroksári vizsgálatai szerint például a Pónyik alma keveset termett emiatt. Más régi almafajták termése nagyon ingadozó, bő termést kihagyó év követ, ez alól például a Sikulai volt kivétel. A Szabadkai szercsika, a Tordai piros kálvil, a Vilmos renet, a Sikulai alig betegedett meg lisztharmattól és varasodástól, viszont egyik sem bizonyult jól tárolhatónak romlás, héjbarnulás vagy nagy apadási veszteség miatt.

Közepes lisztharmatfertőzést a felvételezések szerint például a Fekete tányéralmán, a Budai domonkoson és a Füstös almán találtak.

Tóth Magdolna rezisztencianemesítési programjához vizsgálta a fajták tűzelhalással szembeni ellenálló képességét is, és megállapította, hogy a Batul, a Szabadkai szercsika és a Kéresi muskotály kiválóan használható e célra a nemesítésben. A Batul pedig értékes varasodásrezisztencia-géneket is hordoz.