Szerző: Rostási Nikolett
Azonban nem csak ilyenkor érdemes fogyasztani, a méz egész évben értékes és egészséges táplálékunk lehet. Ezt hangsúlyozza a DemeMéz családi méhészet is, melynek mottója összegzi e természetes édesítő egészségmegőrző szerepét: „Védje egészségét a kaptár kincseivel!”
A Nyíregyháza külvárosában működő DemeMéz ma már jól ismert vállalkozás a környéken és országban egyaránt, pedig mindössze néhány év alatt nőtte ki magát a kezdeti ötből több mint hetven kaptáros méhészetté. A vállalkozás mögött Deme Viktor, felesége, Deme Judit és négy gyermekük áll, akiknek életét szó szerint átjárja a méhek iránti szeretete és tisztelete.

– A DemeMéz kis családunk szorgos keze munkájának igazi gyümölcse. A család apraja-nagyja kiveszi belőle a részét, hiszen nálunk a méhészet nem csupán munka, hanem a mindennapjaink része. Méhészkedni hobbi szinten kezdtünk el 2019-ben Nyíregyházán, mindössze 5 kaptárral. Családunkban több felmenő is foglalkozott méhészkedéssel, és több közeli rokonunk ma is ezt a hivatást űzi. Feleségemmel és rokonaimmal mi már a harmadik generációt képviseljük ebben a szakmában.
Ugyanis még abban az évben ikerfiúkkal áldott meg bennünket a sors, majd 2023-ban megszületett a negyedik gyermekünk is. A szezonban, a költöztetések és a pergetések időszakában válik igazán családi vállalkozássá a méhészet, ilyenkor mindenki segít, aki csak tud – osztotta meg Deme Viktor.
Címkéik védjegyükké váltak
A DemeMéz mára nemcsak a klasszikus fajtamézekről ismert. A vállalkozás kiemelt figyelmet fordít az immunerősítést szolgáló termékek és a mézkülönlegességek készítésére. A hagyományos ízek mellett szezonális újdonságokat is készítenek, mint például epres vagy épp szegfűszeges krémméz. Négygyermekes családként különösen fontos számukra az immunerősítés, így ez vált tevékenységük egyik fő irányává. Az elmúlt években megalkottak egy különleges keveréket, a Vitamixet, amely hat különböző méhészeti terméket ötvöz. Tapasztalataik mellett számos kisgyermekes szülő osztotta meg velük pozitív visszajelzéseit a termék mindennapi használatáról, különösen a téli időszakokban. Olyan értéket szeretnének adni vásárlóiknak, ami természetes módon támogatja a mindennapokat.
A Deme családnál a termékek készítése ugyanolyan bensőséges folyamat, mint maga a méhészkedés. A különlegességeket ketten állítják elő, gondos alapossággal és odafigyeléssel, hiszen számukra a minőség a legfontosabb. Az alapanyagok jelentős része saját méhészetükből származik, de szükség esetén más, megbízható őstermelőkkel is együttműködnek. A termékek megjelenésére nagy hangsúlyt fektetnek, a különleges, esztétikus címkézés a védjegyükké vált az évek során.
A Vitamix például kifejezetten a családi hétköznapokból született meg. A cél az volt, hogy egyszerűen, egyetlen kanállal elfogyasztható legyen a reggeli rohanásban, illetve tartalmazza a legtöbb jótékony hatással rendelkező méhészeti terméküket.



