Az elektromos hálózat összeomlása mögött összetett rendszerhibák láncolata állt. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a fő tanulság nem a megújulók fékezése, hanem a hálózatok és szabályozás korszerűsítése.

Egy évvel a spanyol és portugál villamosenergia-rendszert megbénító áramszünet után különösen időszerű újraértékelni, mit is tanított az esemény Európának. Nem pusztán egy rendkívüli üzemzavarról van szó: az ibériai elektromos hálózat összeomlása annak a mélyebb átalakulásnak a próbája volt, amelyet az elektrifikáció, a digitalizáció és a megújuló energiák gyors térnyerése együtt hoz. Ahogy Perger András fogalmaz: „Az óriási, komplex rendszereket érintő, ilyen léptékű események ritkán vezethetőek vissza egyetlen, világosan látható kiváltó okra.”

Az első órákban gyorsan kialakult egy leegyszerűsítő narratíva, mely szerint a sok nap- és szélerőmű megingatta a rendszer stabilitását. Azóta azonban megszületett egy csaknem 470 oldalas nemzetközi vizsgálati jelentés, és ma jóval tisztábban látszik, hogy a helyzet ennél sokkal összetettebb volt.

A jelentés itt olvasható: https://www.entsoe.eu/publications/blackout/28-april-2025-iberian-blackout

Rendszerhibák láncolata vezetett a katasztrofális áramkimaradáshoz

A rekonstruált eseménysor különösen tanulságos, mert jól mutatja, mennyire gyorsan tud eszkalálódni egy modern hálózati zavar. A láncolat feszültségingadozásokkal és oszcillációs jelenségekkel indult. Ezt követően számos erőmű – különösen napelemes rendszerek – inverterei automatikusan leálltak, majd leváltak a hálózatról. A kialakuló túlfeszültség újabb sorozatos lekapcsolásokat idézett elő, a spanyol rendszer zavara átterjedt Portugáliára, az Ibériai-félsziget villamosenergia-rendszere levált az európai hálózatról, végül megszűnt az áramellátás.

A vizsgálat egyik fontos tanulsága, hogy a megújulók jelenléte szerepet játszott az esemény dinamikájában, de nem úgy, ahogy a leegyszerűsítő kritikák állították. Nem önmagukban a nap- és szélerőművek okozták a problémát, hanem az, hogy a gyorsan átalakuló termelési szerkezethez a hálózati infrastruktúra, a szabályozás és az üzemeltetés nem alkalmazkodott időben.

Egy magas megújuló részarányú rendszer ugyanis fizikailag másként viselkedik, mint a hagyományos nagyerőműves modell. Másféle feszültségszabályozásra, fejlettebb monitorozásra, rugalmasabb szabályokra és új stabilitási eszközökre van szükség. Az energiaátmenet így nem egyszerűen új termelőkapacitások építését jelenti, hanem egy új típusú villamosenergia-rendszer kiépítését.

Ebből azonban nem következik, hogy az átmenetet lassítani kellene. A jelentés készítői sem a megújulók visszafogását javasolták, hanem a rendszer alkalmazkodóképességének megerősítését. Ez azért is fontos, mert a megújulók térnyerésének alapjai – a karbonmentesség, az ellátásbiztonság és a gazdaságosság – nem változtak meg.