A változó politikai és gazdasági feltételek miatt a szarvasmarha-állományuk hirtelen létszámcsökkentése hiábavalónak mutatta a takarmányozásra való fókuszálást. Megbuktak a legjobb állattenyésztő szövetkezetek, ő pedig szakmai életében az irányváltás mellett döntött. Miközben az állatok takarmányozását intézte, alkalmanként betért a röszkei kertészetekbe is, ahol ellesett néhány szakmai fogást. Az 1990-es évek végén erős tempóban érkezett sok kertészeti technológia hazánkba Hollandiából és Izraelből. Kiderült, hogy mindkét országban a tápoldatos termesztést favorizálják, és néhány Csongrád-Csanád vármegyei, szentesi kertésznek már volt szakmai kapcsolata a hollandokkal.

Az első fél hektár üvegház

Feczák Jánosnak Deszkről Szilágyi Imre, Szentesről Kovács György és Ledó Ferenc, Szegedről Nagy Árpád, Forray Alfréd segített a legtöbbet a zöldséghajtatási szakmai kapcsolatok építésében. János odáig jutott, hogy ki szerette volna próbálni a paradicsomhajtatást, de ehhez terület kellett.

Vásárlás előtt több illetékes szakmabelinek kikérte a véleményét. A lakatos azt mondta, hogy az ócskavas érhet valamit, az építész szerint az épületekben lehet pici fantázia. Valójában senki nem biztatta, hozzátéve, hogy talán az ottani termálkutakkal lehetne valamit kezdeni. Az ellenérdekeltségű hozzáértők pedig azt magyarázták el, hogy egyébként mi mindenre figyeljen oda. Minderre aztán előjött a farbával Feczák János: egy életem, egy halálom, vagy csoda lesz belőle vagy akkora nagy szakadék, amibe, ha belezuhanok, eltűnök.

Se munkaerő, se segítség, télvíz idején jól beöltözve látott munkának. Aztán kiderült, hogy nincs egyedül a család és néhány szakmunkás mellett, az egyik legnagyobb segítsége a szegedi görögkatolikus pap, Miklós atya lett, aki közreműködött az üvegezés helyreállításában. Ilyen körülmények között sikerült 5000 négyzetméter növényházat olyan állapotba hozni, amivel lehetett is kezdeni valamit. Ami pénzt akkoriban tudtak, összekuporgattak, de az kevésnek bizonyult, megjelent a világvége-hangulat. Ugyanis a számoláskor kiderült, hogy 130 millió forint hitelre volna szükség. A szőregi takarékszövetkezet nyújtott segédkezet, azon belül Terhesné Magdika nemcsak melléjük állt, hanem lobbizott is értük.

A „kijavított” üvegházakban megkezdődött a termelés. Amellett a számolgatás is. A régi termelőegységekben a munkabérre négyszer annyi pénz kellett, mint a megvalósított új első korszerű üvegházban, azaz negyedannyi munkaerővel tudtak dolgozni a modern körülmények között. A két fiú, Gábor és Tamás akkor lettek egyetemisták, még erősebben kezdtek érdeklődni az agrárium iránt, és nem véletlenül mentek Debrecenbe az agráregyetemre, hiszen édesapjuk is ott végzett, ahol alapos tudást szerezhetett. Együtt határoztak arról, hogy a régi növényházakat teljes egészében eltúrják, és csak a már felújítottat hagyják meg.