Évek óta szintetikus takarófóliákat terítenek nyáron a jég- és hófelületekre, hogy visszaverjék a napfényt és csökkentsék a hő elnyelését, miközben a globális felmelegedés következtében olvadnak azok a jégtakarók, amelyek évezredeken át meghatározták a magashegyi alpesi tájat – írja a Reuters.
Ezek a takarófóliák azonban jellemzően műanyagból készülnek, és szennyező mikroszálakat bocsáthatnak ki. A „Keep It Wool” projekt, amelyet a Summit Foundation nevű környezetvédelmi szervezet és a Lausanne-i Egyetem vezet, ehelyett gyapjút használ arra, hogy lassítsa a nyugat-svájci Tsanfleuron-gleccser olvadását. (A Keep It Wool szó szerint: tartsa meg gyapjúnak, miközben a wool hasonló a cool, azaz hűvös angol szóhoz)

Fotó: R L, Pixabay
Ezt a veszteséget a kutatók többek között az olyan sziklaomlások súlyosbodásával is összefüggésbe hozzák, mint amely 2025-ben elpusztította Blatten falut – valamint a múlt heti, katasztrofális villámárvízzel a Himalájában.
A projekt vezetője, Timothee Steiner elmondta, hogy a csapat egy biológiailag lebomló alternatívát szeretett volna megvizsgálni, miközben felhasználási lehetőséget keresnek a svájci gyapjú számára is, amelynek évente 40–70 százalékát kidobják.
Az ötlet négy egyetemi mesterszakos hallgatótól származott, akik ezt követően a megvalósításon és a tesztelésen is dolgoztak. Júniusban a svájci Fisolan vállalat által készített két prototípus gyapjútakarót helyeztek el a Tsanfleuron-gleccser 200 négyzetméteres területén. A nyár folyamán a kutatók teljesítményüket egy hagyományos geotextil takaróéval hasonlították össze.

Fotó: MMG/Csatlós Norbert
Gyapjútakaró – gleccsereknek
Az első eredmények felülmúlták a várakozásokat. Steiner szerint a kéthetente végzett mérések azt mutatták, hogy a gyapjútakarók ugyanolyan hatékonyan korlátozták az olvadást, mint a szintetikus takarók. Niklaus Saegesser, a Fisolan munkatársa azt mondta, meglepte az anyag tartóssága. „Azt gondoltam, nem lesz elég stabil.” Elliot Gaffiot hallgató szerint a csapat sem tudta pontosan, mire számíthat. „Most már van egy eredményünk, amit látunk, és még meg is érinthetünk. Hihetetlenül jól működött.”
Svájc gleccserfelületének mindössze körülbelül 0,02 százalékát borítják védő takarófóliák, és a tudósok szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése – amelyeknek többsége fosszilis tüzelőanyagokból származik – továbbra is az egyetlen érdemi, hosszú távú módja annak, hogy lassítsuk a jégveszteséget.


