A durumbúza nitrogénfelvétele és -hasznosítása alapvetően meghatározza a növény fejlődését, terméshozamát és szemminőségét. Az Agriculture folyóiratban megjelent törökországi kutatás azt vizsgálta, hogyan teljesítenek különböző genotípusok ökológiai és konvencionális termesztési rendszerben, és hogy a kétféle termesztési környezet milyen összefüggésben áll a nitrogénfelvételben és -asszimilációban szerepet játszó gének működésével.

A vizsgálatot két tenyészidőszakban, 2022–2023-ban és 2023–2024-ben végezték a törökországi Diyarbakırban, csapadékra alapozott körülmények között. Összesen 12 durumbúza-genotípust hasonlítottak össze: három elismert fajtát és kilenc nemesítési vonalat. A kutatók a terméshozam mellett több agronómiai, élettani és szemminőségi tulajdonságot is mértek, hat kiválasztott genotípusnál pedig tíz, nitrogénszállítással és -asszimilációval kapcsolatos gén aktivitását is elemezték levél-, szár- és gyökérszövetben.
A két termesztési rendszer átlagos terméshozama között csak mérsékelt különbséget találtak. Az ökológiai rendszerben 4078 kilogramm, a konvencionálisban 3997 kilogramm volt a hektáronkénti átlagtermés, vagyis az ökológiai kezelés mintegy 2 százalékkal magasabb átlagot adott. Ebből azonban nem következik, hogy az ökológiai rendszer általánosságban nagyobb terméshozamot biztosít: a két kísérlet külön táblákon zajlott, eltérő előélettel és kiinduló talajállapottal, ezért az eredményeket két eltérő termesztési környezet összehasonlításaként kell értelmezni.
Molekuláris szinten
A genotípusok reakciója jelentősen különbözött. Konvencionális termesztésben az AYM-6 vonal érte el a legnagyobb, 5202 kilogramm körüli hektáronkénti termést, míg ökológiai rendszerben az AYM-3 bizonyult a legjobbnak 5060 kilogramm körüli eredménnyel. Az ökológiai rendszerben az YM-16 és az SYM-1 is viszonylag magas termést adott. A vizsgálat egyik fontos következtetése ezért az volt, hogy ugyanaz a genotípus nem feltétlenül teljesít azonosan a két termesztési rendszerben.
A terméshozammal összefüggő tulajdonságok is eltértek. Konvencionális körülmények között a termés inkább az ezerszemtömeggel, a levélfelület-indexszel és a kalászonkénti szemtömeggel mutatott pozitív kapcsolatot. Ökológiai rendszerben viszont erősebb kapcsolat jelentkezett a kalászhossz, a kalászonkénti kalászkaszám, a szemszám és a kalászonkénti szemtömeg között. Ez arra utal, hogy hasonló termésszint eltérő növényi tulajdonságok révén is kialakulhat a két rendszerben.
A molekuláris vizsgálatok szintén jelentős különbségeket mutattak. A tíz elemzett, nitrogénforgalomhoz kapcsolódó gén közül nyolcnak nagyobb volt a relatív aktivitása az ökológiai rendszerben, míg az NRT2.1 és a GS1 gén konvencionális termesztésben mutatott magasabb expressziót. A génaktivitás erősen függött a növényi szövettől is: általában a levelekben mérték a legnagyobb értékeket, ugyanakkor több gén a gyökérben is erőteljesebben fejeződött ki ökológiai körülmények között.
Nemesítés és a fajtaválasztás
A kutatók néhány gén működése és a terméshozam között is összefüggést találtak. Konvencionális rendszerben a levél NRT2.1 génjének aktivitása pozitív kapcsolatot mutatott a terméssel, míg ökológiai rendszerben a gyökér NRT1.1 génjének magasabb expressziója negatív kapcsolatban állt a terméshozammal. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezek az összefüggések nem bizonyítják, hogy az adott gének önmagukban meghatározzák a termést. A génexpresszió csupán a növény nitrogénforgalomhoz kapcsolódó molekuláris válaszának egyik eleme, és önmagában nem bizonyít eltérést a nitrogénfelvételben vagy a nitrogénhasznosítás hatékonyságában..
A vizsgálat eredményei elsősorban a nemesítés és a fajtaválasztás szempontjából lehetnek fontosak. Mivel a genotípusok teljesítménye és a terméssel kapcsolatba hozható tulajdonságok is eltértek a két termesztési rendszer között, a szerzők szerint az ökológiai termesztésre szánt durumbúzákat célszerű közvetlenül ökológiai körülmények között értékelni és szelektálni, nem pedig kizárólag konvencionális kísérletek eredményeire támaszkodni.
Az Agriculture folyóiratban közölt tanulmány ugyanakkor több korlátra is felhívja a figyelmet. A két termesztési rendszer külön táblákon működött, eltérő tápanyagellátással és talajtörténettel, ezért az eltérések nem vezethetők vissza kizárólag az ökológiai vagy műtrágyaeredetű nitrogénre. A génexpressziót ráadásul csak egyetlen fejlődési szakaszban, kalászoláskor vizsgálták. A szerzők ezért hosszabb távú, több helyszínen végzett kísérleteket és a nitrogénfelvétel közvetlen mérését tartják szükségesnek.


