
Pénteken ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés az osztatlan közös tulajdon felszámolását segítő új jogszabályt, amely 2021. január 1-én lép hatályba. Nagy István azt mondta, hogy januártól az osztatlan közös tulajdon felszámolásához nem kell minden tulajdonos beleegyezése, azt 50 százalék plusz egy ember kezdeményezésével is el lehet indítani.
Ismertette, hogy az új földrészleteknek szántó, rét, erdő esetén legalább egy hektárosnak, szőlő, gyümölcsös esetén minimum 3000 négyzetméteresnek, zárt kertek esetében pedig minimum 1500 négyzetméteresnek kell lennie. A törvény célja, hogy erősödjön a tulajdonosi szemlélet, mert azáltal a föld minősége, termőképessége is javítható, és így a magyar mezőgazdaság is versenyképesebbé válhat – mondta az agrárminiszter.
Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a sertéshús után a magyar zöldségekre, gyümölcsökre, juh, kecske és marha termékekre is kiterjesztik a megkülönböztető jelzést a tudatos vásárlás erősítéséért.


