A burgonyavészt okozó Phytophthora infestans továbbra is a burgonyatermesztés egyik legfontosabb kórokozója. A rezisztencianemesítésben ezért nagy szerepük van az úgynevezett R-géneknek, amelyek lehetővé tehetik, hogy a növény felismerje a kórokozó bizonyos változatait és védekezési választ indítson. Az MDPI-n megjelent lengyel kutatás azonban arra figyelmeztet, hogy egy rezisztenciagén lombban mutatott hatékonyságából nem lehet automatikusan következtetni arra, hogy ugyanaz a gén a gumót is megvédi.
A lengyel Növénytermesztési és Akklimatizációs Intézet (IHAR–PIB) kutatói két eltérően viselkedő rezisztenciagént, az R2-like és az Rpi-phu1 gént vizsgálták. Korábbi eredmények alapján az R2-like elsősorban a lombban bizonyult hatékonynak, míg az Rpi-phu1 több esetben a lombban és a gumóban is rezisztenciát adott. A kísérletekben a szülői genotípusok és azok utódai szerepeltek, köztük olyan vonalak is, amelyek egyik, másik, mindkét vagy egyik vizsgált rezisztenciagént sem hordozták.
A kutatók három eltérő virulenciaprofilú P. infestans izolátummal inokulálták a növényi anyagot, majd leválasztott levélkéken és gumószeleteken egyaránt értékelték a betegséggel szembeni ellenálló képességet.
Az R2-like gént hordozó genotípusok két izolátummal szemben kifejezetten magas levélrezisztenciát mutattak, ugyanakkor gumóik ezekben az esetekben is fogékonyak maradtak.
Az Rpi-phu1 összetettebb képet mutatott. A gént hordozó TG 97-411 és Gardena genotípusok levelei hasonlóan reagáltak a vizsgált izolátumokra, gumórezisztenciájuk azonban jelentősen eltért. A TG 97-411 egyes izolátumokkal szemben magas gumórezisztenciát őrzött meg, míg a Gardena gumói ugyanazokkal a kórokozóváltozatokkal szemben lényegesen fogékonyabbak voltak. Ez arra utal, hogy ugyanannak a rezisztenciagénnek a hatását a növény genetikai háttere is számottevően befolyásolhatja.
Magas levélrezisztencia
Különösen érdekes eredményt adott a két gén együttes jelenléte. Az R2-like és Rpi-phu1 gént egyszerre hordozó utódok mindhárom izolátummal szemben magas levélrezisztenciát mutattak, és mindhárom izolátummal szemben ezeknél mérték a legmagasabb átlagos gumórezisztenciát is. Két izolátum esetében a kétgénes csoport mindkét, egyetlen rezisztenciagént hordozó csoportnál szignifikánsan ellenállóbbnak bizonyult.
Ugyanakkor a vizsgálat nem bizonyította, hogy a két gén között valódi szinergikus hatás áll fenn, mert más öröklődő tulajdonságok szerepe sem zárható ki.
