Amikor Giovanni Petri, a londoni Northeastern Egyetem Hálózattudományi Intézetének professzora először érkezett a karibi Dominikára, úgy érezte, mintha a Jurassic Parkba csöppent volna. A buja esőerdőkkel, vulkanikus hegyekkel, látványos vízesésekkel és színes korallzátonyokkal tarkított sziget azonban nem a dinoszauruszok, hanem bolygónk legnagyobb ma élő ragadozójának, a nagy ámbráscetnek a tanulmányozása miatt keltette fel a figyelmét.
Ezek a hatalmas tengeri emlősök akár 18 méter hosszúra is megnőhetnek, tömegük pedig elérheti az 52 tonnát – írja a Phys.org. A világ óceánjainak számos pontján megtalálhatók, az Egyenlítő környékétől egészen a sarkvidékek széléig. Dominika azon kevés helyek egyike, ahol egész évben jelen vannak, így a kutatók hosszú távon figyelhetik viselkedésüket, és rögzíthetik egymás közötti hangjelzéseiket.
Fotó: imbault, Pixabay
Petri a 2020-ban alapított, több mint 50 kutatót tömörítő nemzetközi tudományos kezdeményezés, a Project CETI egyik vezető kutatója.
A dominikai kutatóállomáson hajókkal, drónokkal, víz alatti mikrofonokkal és összetett adatelemző rendszerekkel dolgoznak.
De hogyan lehet egy bonyolult hangjelzésekből álló rendszert értelmezhető kommunikációvá alakítani?
A bálnák megfigyelése
Az ámbrásceteknek naponta testtömegük 3–4 százalékának megfelelő táplálékra van szükségük. Egy akár 52 tonnás állat esetében ez óriási mennyiséget jelent: egy kifejlett példány becslések szerint 24 óra alatt több mint 900 kilogramm táplálékot is elfogyaszthat.
A kutatók Dominikánál azt vizsgálják, hogyan szerzik meg ezt az élelmet. Hajókról készítenek videófelvételeket, emellett drónok segítségével speciális érzékelőket rögzítenek a bálnák testére. Ezeket az eszközöket úgynevezett biológiai adatgyűjtő készülékeknek nevezik. Ártalmatlan tapadókorongokkal kapcsolódnak az állatokhoz, és többek között GPS-adatokat, mélységi információkat, mozgásadatokat, valamint pulzusméréseket rögzítenek.
A felszínre visszatérve körülbelül 15–20 percet töltenek légzéssel, hogy a hosszú merülés után ismét elegendő oxigénhez jussanak. Egyes egyedek összehangolják a mélymerüléseiket, ami alapján logikus feltételezés, hogy létezik köztük kommunikáció.
A hangok rögzítése
A Project CETI kutatói víz alatti mikrofonokat, úgynevezett hidrofonokat használnak az ámbráscetek hangadásának rögzítésére. Emellett olyan, részben önállóan működő víz alatti siklórobotokat is fejlesztenek, amelyek emberi irányítás nélkül akár heteken át követhetik a bálnákat.
Az ámbráscetek jellegzetes, ritmikusan ismétlődő rövid kattogó hangokat bocsátanak ki. A kutatók ezeket kodáknak nevezik, és úgy vélik, hogy a hangminták a kommunikáció alapvető egységei lehetnek – Petri hasonlatával élve olyanok, mint az emberi nyelv szavai.
Fotó: Will Falcon aka Vitaly Sokol, Wikimedia commons
„Az általunk ismert társas érintkezések nagy része a felszínen zajlik” – magyarázta a kutató.
A kutatók többek között arra keresik a választ, hogy ezekkel a hangokkal egyeztetik-e a közös merüléseket, vannak-e közöttük kezdeményező és követő egyedek, illetve milyen további információkat adhatnak át egymásnak.
