Mindebből következik, hogy amikor sok galamb és galambász volt, akkor jó néhány magyar galambfajta is kialakult, ám a mostani helyzetben úgy látszik, örülni kell annak is, ha a régiek nem tűnnek el.
Azonban egy 2020-as széles körű kutatás szerint ez a szám 32 főre emelkedett, ami örvendetes a fajta megmaradásának szempontjából. Ez azt mutatja, hogy sokan nem szerepelnek kiállításokon, vagy nem tagok galambász egyesületekben, de ettől még végzik a fajta tenyésztését és nemesítését.
E fajtát először 1970-ben írta le hivatalosan dr. Péterfi István A házi galamb és tenyésztése című könyvében, mely leírás egyben a fajta első standardjának számított. Tari István a Galambjaink szaklap 1975 májusi lapszámában azt írta a fajtáról, hogy 50-100 éves múlttal rendelkezik, viszont Szikora András tanulmányában a török időkig vezeti vissza kialakulásának történelmét, mely leírás a legalaposabb, hisz
A magyar csirkegalamb fajtát Bagdi Ferenc Mikófalván karolta fel az utóbbi időben, az erről készített honlapon (magyar-csirkegalamb.hupont.hu) megtalálható a fajta magyar tenyésztőinek a listája is.
– Ötéves koromban, 1989-ben kaptam drága nagyapámtól az első galambjaimat, ezek strasszerek és kingek voltak. Azután egykori szomszédomtól, Máté Barna barátomtól kerültek még hozzám galambok, majd ő vitt bele a szervezett galambászéletbe. Amikor börzékre, kiállításokra, vagy tenyésztőkhöz ment, hívott engem is, és én boldogan vele tartottam. Így ismertem meg egyre több fajtát, s kerültek hozzám magyar fodros galambok, alföldi-kőrösi keringők, budapesti magasröptűek, röpposták, erdélyi duplakontyos bukó galambok, de az igazi „nagy szerelem” 12 évesen jelent meg életemben, amely aztán 20 éven át elkísért: a magyar óriás begyes fajta. Ezt mai napig a legnemesebbnek s a legszebbnek tartom, és szívemben ez már így is marad. Még egy weboldalt is készítettem a velük töltött 20 év emlékére (www.pigeons-hungary.hupont.hu).
Minden évben rendszeresen kiállítottam: egyesületi, nemzeti, fajtaklub- és nemzetközi rendezvényeken szerepeltem sikeresen.
Sajnos az élet és a körülmények úgy alakultak, hogy meg kellett válnom a fajtától, csakúgy, mint a vele párhuzamosan tenyésztett másik két kedvencemtől, a brünni begyes és a román kopasznyakú állományaimtól is.
Mivel később az újrakezdés nem volt megvalósítható azon a minőségi színvonalon, arra a döntésre jutottam, hogy új fajtákkal kezdek, és kipróbálom magam tenyésztésükben, nemesítésükben. Magyar emberként csak magyar galambokban gondolkodtam, így választásom az általam ma is tenyésztett három fajtára esett: alföldi dudoros postagalamb, erdélyi duplakontyos bukó és az új kedvenc, a magyar csirkegalamb – részletezte galambász életútját Bagdi Ferenc.
Szinte három az egyben: alkalmas vágásra, kiállításra és nehezen szaporítható fajták utódainak felnevelésére is. S ami miatt mellettük döntöttem még, hogy méltatlanul mellőzött, mondhatom lebecsmérelt fajta annak ellenére, hogy milyen értékekkel bír.
Tizenkét pár tenyészgalambot szokott hagyni a fajtából, melyet hét vérvonalból alakított ki, így a beltenyésztés hosszú távon is elkerülhető. Színre a tarkák-babosak a kedvencei, így belőlük van a legtöbb, melyek vörös, sárga, fekete, kék és bronz változatban láthatók tenyészetében az egyszínű fehér és fekete egyedek mellett.
A magyar csirkegalamb élénk vérmérsékletű fajta, ezért szűk helyen sok egyedet, illetve más fajtákkal együtt nem szabad tartani, mivel verekedős madarak és kárt tehetnek más fajták tojásaiban, fiókáiban. Nincs speciális igénye, nagyon életképes, jól alkalmazkodó madarak. Kitűnő költő és fiókanevelő galambok.
December közepétől-végétől, mikor stabilan beáll a hideg, elindítja a költést, és szeptember közepéig ki kell jönni az utolsó fiatalnak is, aztán újabb három hónap pihenő következik.
A 9 hónapos aktív költési idő alatt páronként 16-18 db fiókát költenek és nevelnek fel, amúgy ösztöneik szerint egész évben költenének, de nekik sem árt a pihenés. Pihenőidőszakban a hímek és tojók szét vannak választva egymástól.
Ilyen a magyar csirkegalamb
A nyaktartása függőleges. A nyak középhosszú, a vállak felé erősen vastagodó, de nem lehet vékony „cérnanyaka”, sem egyben vastag, „töltött libanyak” formájú. A farok viszonylag széles és hosszú, 50-55 fokos szögben emeli azt a földhöz viszonyítva, így a formai összbenyomás egy pipajelhez hasonló. A szárnyak a kormánytollakon fekszenek, végeik kismértékben keresztezik egymást, épp ezért a farok nem lehet sem túl függőleges, sem túl vízszintes tartású, mert a szárnyak előírt fekvése és elhelyezkedése csak az ideális 50-55 fokos faroktartás mellett tud létrejönni. A magyar csirkegalambok lábai 8-10 cm hosszúak, enyhén rogyasztottak (nem lehet merev botlába, sem túl rogyott lába), a lábköznek 4-6 cm szélesnek kell lennie. |
A fajta különlegessége, hogy tollszínétől függetlenül, minden galamb szembőr színe vörös, szemíriszük sárga színű, még a fehéreké is. Jellemzője még a mély, viszonylag rövid, arányosan erős törzs, ami vízszintes tartású. A mell enyhén domborodó, arányosan széles, izmos, a vállbúbok nem látszódnak, azt a mell tollazata takarja. A fej viszonylag erős – nem lehet vékony –, a homlok középmagasan domborodó, a fejtető enyhén nyújtott, a tarkó hosszan ívelő. A toroktáj szép ívben kikerekített. Csőre középhosszú és vastag, színe a toll színével harmonizáló, ugyanez vonatkozik a karmok színére is.A színek szerinti párba állítás az egyik sarkalatos pontja a tenyésztésnek, de sajnos kevés helyen zajlik színtenyésztés. Természetesen tartani kellene az adott színt színnel, vagy a rokon színek párba állítását ennél a fajtánál is, de mivel ez a legtöbb helyen nincs így, ezért sajnos a heterogenitás a legjellemzőbb, vagyis bármilyen színű utód jöhet bármilyentől. Ezt egy módon lehet kiküszöbölni, rá kell állni a színtenyésztésre is, és hanyagolni kell a szabad szerelmet, hiszen a módszer nevében is benne van, hogy „szín” tenyésztés, tehát a tenyésztés részének kellene lennie a színtisztaságnak és kiszámíthatóságnak is!
A vitaminozás és a minél vegyesebb takarmány, illetve egyéb kiegészítők, például grittek etetése mellett, nagyon ritkán szükséges a gyógyszerhasználat.
– Kiállításokon elvétve látni ezt a fajtát, ha jelen vannak is, csupán kis egyedszámmal. A bírálat elég változó, bírálófüggő, hogy az erősebb testalkatú, vagy épp a kisebb egyedeket részesítik előnyben, de erre a standard lehetőséget is ad, hisz a fajta 60-80 dkg közt van megszabva, és hát lássuk be, 20 dkg elég nagy súlykülönbség, másképp mutat egy alsó, mint egy felső súlyhatáros galamb: más-más testtájak érvényesülnek.
A bírálói szigor függ attól is, hogy egyesületi, nemzeti vagy fajtaklub-kiállításon minősítik a galambot. A mi esetünkben a klubkiállításokon kívül, általában elnézőbben állnak a fajtához, melyért a fajtaleírás véleményem szerinti nagyobb mozgásteret adó megfogalmazása miatt senkit nem lehet elmarasztalni – mondta a tenyésztő.
Míg a délkelet-magyarországi részeken inkább az alsóbb súlyhatáros, de formásabb egyedek voltak jobban elterjedtek, addig a délnyugati részeken a felsőbb súlyhatáros típusok – mérsékeltebben formás egyedek… Mára ez az alaki megosztottság kevésbé érvényesül, folyamatos a teljes egységesítés.
Ezt a fajtát elsősorban gazdasági fajtának tenyésztették ki úgy, hogy önellátó, ellenálló, szuper költő, nevelő galambok legyenek egyszerre. E mellé párosult formai különlegessége, mely véleményem szerint mutáció rögzülése.
Napjainkra a galambhús fogyasztása visszaszorult, ahogy a galambtartók és tenyésztők száma is megcsappant. Nincs rá nagy igény. Bagdi Ferenc szerint az is okozta a fajta háttérbe szorulását, hogy a mai ember felfogása, minél nagyobb legyen a húsgalamb, így vannak már két kiló közeli fajták is, de hiába, ha törik a tojást, tapossák a fiókát…
– Emiatt is jobban teret nyertek a kiállítási, új típusú, nagytestű alak- vagy épp „csak” alak- és díszgalambok, mint a mezőre járó egykori fajták. Hogy példát említsek, a morva strasszer legalább annyira alacsony egyedszámú állománnyal bír hazánkban, mint a mi csirkegalambunk, míg a modern „német” strasszer virágzik hozzájuk képest, mert sokkal testesebb és formailag is teljesen más, előkelőbb – említette a tenyésztő.
Mint a legtöbb hazai fajta esetében, az egykoron újnak számító külföldi divatfajták szorították háttérbe a magyar csirkegalambot. S hogy mi hozta újra vissza a köztudatba? Talán pont az, hogy már nagyon eltűnt a köztudatból, és mindent, ami eltűnőben van, egy ideig újra felfedezik, reneszánszát éli kuriózuma miatt. Így van ez most a magyar csirkegalamb esetében is.
A Bánság-Bánát, ahogy Vukovár is, a Nagy-Magyarország része volt. A bánáti csirkegalamb leírását a mi magyar csirkegalambunktól vették át annyi eltéréssel, hogy a kitenyésztő országot és a fehérek szemírisz színét módosították. Valóságban pedig kisebb galambok a mieinknél a leíráson kívüli két eltérés mellett…
A vukovári csirkegalamb viszont már jobban megváltozott, úgymond „elkingesedett”. Az évtizedek alatt természetesen a fajtakeresztezés tudatos eredménye okozta ezt a változást.
A bánáti és a vukovári csirkegalambok rajta vannak az EE fajtalistán, tehát nemzetközileg is bejegyzettek. A sors szomorú iróniája, hogy a magyar csirkegalamb nem jutott el idáig. Tehát csak Magyarországon, az MGKSZ fajtalistáján szereplő hazai fajtánk, holott a történelmét nézve ezt a fajtát kellett volna először az EE listára helyezni, csak ehhez kellett volna egy nagyszámú és határozott tenyésztői bázis, akik ráadásul egy konkrét látásmódot támogatnak a fajtánál.
Egykoron ezek egy fajtaként voltak számon tartva Nagy-Magyarország területén magyar fajtaként, ám végül a Csonka-Magyarországon maradt a leghátrányosabb helyzetben a magyar csirkegalambfajta a három külön vált csirkegalambtípus közül – vezette le a fajta történetét Bagdi Ferenc.
Jelenleg a vukovári állomány áll olyan szinten, mint a magyar, a bánáti sokkal jobb helyzetben van, nagyobb az egyedszáma és nagyobb a tenyésztői bázisa. A magyar csirkegalambnak is vannak külföldi tenyésztői Szlovákiában, Romániában és Kárpátalján is, még ha kevesen is.
– Főbb küllemi eltéréseknek kell lenni, és át kell esnie az MGKSZ berkein belül egy több éven át tartó elfogadtatáson. Egyre egységesebb képet kell láttatni a fajtabemutatókon az évek során, ami után, ha a sikeres fajtaleírás-tervezetet jóváhagyják, önálló fajta lesz az addigi fajtajelöltből. A magyar csirkegalambot hivatalosan fajtaként 1970-ben jegyezték be, előtte mezőző, gazdasági parasztgalambnak tartották főképp vágásra.
Számos magyar galambfajta létezik, ám a galambászok és a galambok számának csökkenése miatt felmerül a kérdés, ezután hogyan alakulhatnak ki újabb fajták?
Bagdi Ferenc szerint próbálkozások mindig vannak új fajta kitenyésztésére, aztán hogy ebből mennyi megy át azon a bizonyos rostán, hogy fajtajelöltből fajta legyen, majd olyan tenyésztői bázist tudjon magáénak, hogy fenn is maradjon, az már a jövő zenéje.
– Én nem látom pozitívan a dolgokat. Nem „divat” ma már a galambtartás, a gyerekek körében nincs utánpótlás, tisztelet a maroknyi kivételnek. Ha így mennek tovább a dolgok, a mi generációnk kihalásával sok hazai fajta velünk hal. Sőt azt is mondhatjuk, hogy már most örülhetünk annak is, hogy ha a magyar fajtáinkat fenn tudjuk tartani.
