Mi kell ahhoz, hogy a fa jól érezze magát? Többek között az, hogy fejlődésében ne zavarja semmi a föld fölött és alatt, a tajban lévő és a fa fölötti vezetékek ne okozzanak gondot. A fáknak is különböző a talajigényük a kötöttség és a vízellátás szempontjából. Célszerű körülnézni, hogy az ültetésre tervezett helyhez hasonló körülmények közt lévő fák közül melyek érzik jól magukat, szépek, és örömet okoznak környezetüknek (madaraknak, méheknek) is. Természetesen nem szabad elfeledkezni a környezet-egészségügyi szempontokról sem, a káros virágpollen-termelésről (pl. törökmogyoró) és a környezetszennyező termésekről (nyárfa).
Felmerül a kérdés, hogy az említtet dolgokon kívül miért érzik jól magukat a fák? Ebben komoly szerepe van a fa ápolóinak is. Természetesen több tényező is hat a fák állapotára, többek között a betegségekkel és kártevőkkel szembeni ellenálló képességük is.
Meg kell említeni az úgynevezett donor fákat, amelyeken hasznos ragadozóatkák élnek, és áttelepülnek a további táplálékot adó szomszédos fákra is, így a környezetében lévő fák szívogató atkáit is elpusztítják.
Olyan fafajokat érdemes választani, amelyek nemcsak szépek, hanem kevés károsítójuk miatt nem igényelnek rendszeres növényvédelmi beavatkozást. Vírusos és baktériumos betegségre érzékeny fákat nem ajánlott ültetni, mert jelenlegi tudásunk szerint ellenük nem tudunk hatékonyan védekezni. Jó, ha a kiválasztott fának van olyan faja, amelyet nem fertőz ilyen betegség. Erre jó példa a Celtis orientalis (nyugati ostorfa), amelyet vírus nem támad meg, de a Celtis australis (déli ostorfa) a vírusra érzékeny. Bár a nyugati ostorfának ismert gombabetegsége és állati kártevője is van, mégis érdemes ezt választani, mert károsítói ellen lehet védekezni. A nyugati ostorfa jól bírja a városi levegőt, és nagyon jó tulajdonsága, hogy nagy számban találhatók rajta ragadozóatkák, emiatt donor fának is számít, mert a hasznos ragadozóatkákat át lehet telepíteni róla olyan növényekre, amelyeken károsító atkák szívogatnak.
A betelepített ragadozóatkák idővel felszaporodnak, mert a donor fákról nemcsak a ragadozóatkák kerülhetnek át, hanem táplálékuk, a virágpor is. Donor fák, például a nyugati ostorfa, a mézesfa, a japánakác, a virágos kőris, a hússzínű vadgesztenye együttesen szolgálhatják kora tavasztól őszig ragadozóatkával és virágporral a környezetkímélő növényvédelmet. Ezeken a fákon nagy mennyiségben találhatók a Phytoseiidae, a Stigmaeidae családba tartozó ragadozóatkák.
A fák levélfonákának morfológiája is lényeges a ragadozóatkák szempontjából. A levél fonákán nemcsak a szőrözetnek, hanem a levélerezetnek is hatása van a megtelepedésükre. Ha az erek kiemelkednek és a találkozásuknál nyitott érzug van, búvóhelyet találnak maguknak a ragadozóatkák. A levélfonák szőrzete többek között azért hasznos, mert megtapad rajta a virágpor, és a gyakran megjelenő gyöngyszőr alternatív táplálékforrást szolgáltat nekik, valamint rajtuk helyezhetik el a tojásukat, így védelmet nyernek a károsítóikkal szemben. A nyárfa levélfonáka nem szőrözött, ezért nem alkalmas a ragadozóatkák megtelepedésére, a déli ostorfa levélfonáka pedig azért nem alkalmas, mert túlságosan molyhosan szőrös, és a szem nélküli, de sokat mozgó ragadozóatka a sűrű szőrzetbe gyakran beleütközik.
Az ostorfák sokáig jó várostűrőknek bizonyultak. Az utóbbi években azonban több károsító is megkedvelte a déli ostorfát, vírust, pajzstetűt, levélmolyt figyeltünk meg rajtuk.
Néhány éve írták le hazánkban a szürke ostorfa-teknőspajzstetűt (Coccus pseudomagnoliarum), amely ázsiai eredetű. Magyarországra valószínűleg Olaszországon keresztül, dísznövény-szaporítóanyaggal érkezhetett. A mediterrán jellegű, melegebb országrészeken terjedt csak el, és szerepe lehet az ostorfák legyengülésében. Viszonylag nagy méretű, általában 5 – 7 mm-es pajzzsal rendelkezik, ezek borítják a fertőzött ágrészeket. Fiatal korban a nőstények teste világos, szürkésbarnás, rugalmas tapintatú, később viszont besötétedik és a pajzs erősen domború lesz. A faj szűznemzéssel szaporodik, Magyarországon feltehetően egy nemzedéke van évente, a kis, lapos lárvák a levelek színén és fonákán szívogatnak. Ősszel a fiatal ágakra húzódnak és lárva alakban telelnek. Magyarországon eddig kizárólag nyugati ostorfáról mutatták ki, ugyanakkor ez a növény csak hazánkból ismert a faj tápnövényeként.
A fiatal ágakon telelő lárvákat az olajos téli lemosó permetezés gyérítheti, nyáron a kirajzó, még pajzs nélküli lárvákat lehetne permetezéssel gyéríteni. Ennek a pajzstetűnek is van parazitája, gyakran megfigyelhetünk fekete ostorfa-teknős pajzstetűt, melyek a paraziták miatt feketék.
A déli ostorfa-gubacsatkát (Reckella celtis) hazánkban először 2013-ban Kecskeméten figyeltük meg. Az atkák szívogatásának hatására a levél színén sárgászöld, kicsi, gyöngyszerű, kiemelkedő gubacsok képződnek, átellenes oldalukon a levél fonákán rendellenes szőrzet jelenik meg. A levél széle a fonáki oldal felé bepödrődik, a levéllemez gyűrötté válik.
Az atkák rendkívül kis helyen nagy számban találhatók meg. A nyugalmi időszakot a rügyekben töltik, majd a tenyészidőszak kezdetétől a leveleken kezdenek el táplálkozni, ennek hatására a levelek gubacsosodnak, a szélük besodródik, a levéllemez torzul. A leveleken okozott szembetűnő kár a tápnövény díszítő értékét rontja. A Kárpát-medence melegedő éghajlata a déli ostorfa és a rajta élősködő atkának is egyre inkább megfelel. Az utóbbi 50 évben a jelentősen megnövekedett kereskedelem mellett az éghajlat változása is hozzájárult megtelepedésükhöz és elszaporodásukhoz.
Leghatékonyabb a megelőző védekezés. Csak fertőzésmentes szaporítóanyagot érdemes vásárolni. Jó hír, hogy a még egészséges ostorfán is majdnem mindig megfigyelhetünk ragadozóatkákat, melyek megelőzhetik a fertőzést, mivel nagymértékben pusztítják a gubacsatkákat.
Ha valamiért nincsenek ragadozóatkák az ostorfán (például helytelen permetezés miatt), akkor célszerű betelepíteni őket. Szükség esetén kontakt atkaölő szerekkel is védekezhetünk az atkák ellen. Rügyvizsgálattal megállapíthatjuk a várható fertőzés mértékét. Tenyészidőszakban növényvizsgálattal dönthetünk a védekezés idejéről és módjáról.
A déli ostorfa levelén ostorfa-sátorosmolytól származó sátor alakú gyűrődést figyelhetünk meg.
A kifejlett akna háromszög alakú és nem nyúlik át a határoló ereken. Az ostorfa-sátorosmoly (Lithocolletis millierella) hernyója a levélen alsó aknát készít, az érzugból indulva. A bőrszövet alatti sejteket fogyasztja el a hernyó, és a mögötte maradó hártya kiszárad, zsugorodik és összehúzza a levelet, így keletkezik a sátorakna. Az aknák fonákja ezüstszürke, benne jól látható a csomókban összegyűlt ürülék. Jellemzően egy levélen egy akna található, de lehet több is. A hernyó az akna közepén fehér gubóban bábozódik, a báb világosbarna színű.
Nem kizárt annak a lehetősége, hogy a molylepke emiatt akadálytalanul szét fog terjedni az országban, hiszen a nyugati ostorfa kedvelt fa a sok kedvező tulajdonsága miatt. Vízigénye alacsony, jól viseli a szárazságot. Az ostorfa-sátorosmoly ellen egyelőre nem szükséges védekezni.
Az ostorfa levelén kialakulhat a Hackberry island klórozis vírus tünete: szintén erek határolják a kisebb-nagyobb szögletes, élénksárga foltokat.
Ezt a betegséget az utóbbi években figyeltük meg Kecskeméten, terjed, de nem okoz érzékelhető kárt.
Gyakori a városokban a közönséges vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), amely gyakorlatilag inkább gondot okoz, mint örömet a sok károsítója miatt. A vadgesztenye másik faja a hússzínű vadgesztenye (Aesculus × carnea), amely az esztétikai élményen kívül szintén hozzájárul az atkák elleni biológiai védekezéshez, mert levélfonákán szintén jól szaporodnak a ragadozóatkák. A hússzínű gesztenye a városi klímát is jobban tűri, levélbetegségekre kevésbé érzékeny, a vadgesztenye-aknázómoly (Cameraria ohridella) nem károsítja. Kertbe, parkokba, szoliterként, de utcai sorfának is alkalmas.
