A Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézete első ízben hirdetett felnőttképzési kurzust, és mintegy százan vettek rajta részt.
A gyümölcsfák és a szőlő ápolási munkái közül a metszésnek meghatározó szerepe van a termés mennyiségében és minőségében. A szakszerűen kezelt, illetve a metszetlen vagy rosszul metszett fák, szőlőtőkék teljesítménye között igen nagy lehet a különbség.
Érdemes tehát minden tél végén, tavasszal metszőollót ragadni, és az adott faj igényeihez illő metszésmódokat alkalmazni.

A feladat ugyanakkor nem egyszerű, mert egyszerre kell tisztában lenni a növény morfológiai sajátosságaival, élettani működésének elveivel, illetve a különböző metszésmódok hatásaival. Ismerni kell, hogy milyen termőrészek jellemzők az adott fajra, hol képződnek a virág- és hajtásrügyek, mely koronaformák illenek a leginkább egyes kultúrák növekedési sajátosságaihoz, milyen faalakot érdemes kialakítani. Szükséges a különböző metszésmódok ismerete, azok hatása a növekedési és terméshozási folyamatokra.
A korszerű termesztéshez hozzátartoznak az úgynevezett fitotechnikai munkák is, mint az elágazások lekötözése vagy a rügy fölötti bemetszés, amelyek nemcsak kiegészítik a metszést, hanem sokszor nélkülözhetetlenek is a korona alakításához.
Ezen ismeretek átadására vállalkoztunk a Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézete által szervezett metszési tanfolyamon, ahová házikert- és zártkert-tulajdonosok, kistermelők jelentkezését vártuk. A kurzus célja volt, hogy a résztvevők kétnapos (6 óra elmélet, 6 óra gyakorlat) képzésen tantermi előadások és ültetvényekben végzett foglalkozások keretében sajátíthassák el a metszés elméleti alapjait és gyakorlati fogásait. A téma népszerűségét jelzi a nagy érdeklődés. Miután az első kurzus férőhelyei beteltek, a második turnusban is hasonló létszám gyűlt össze, így összesen 105-en vettek részt a tanfolyamon. Számunkra is meglepő volt, hogy a jelentkezők köre nem csupán Debrecenre és vonzáskörzetére szorítkozott, hanem a Dunántúlról is érkeztek.
Ennek legjobb módja az önellátásra való törekvés. A legnépszerűbb gyümölcsfajunk, az alma esetében már néhány emberméretű fa nevelésével, különböző érési idejű fajtákkal, illetve a gyümölcsök tárolásával fedezhető akár 6-8 hónapos otthoni ellátás is. De megtermelhetjük házikertben a befőttnek szánt cseresznyét, meggyet, őszibarackot, a lekvárhoz a kajszit vagy a pálinkához a szilvát is.
Házikertekben gyakorinak számít a teljesen metszetlen meggyfák látványa, amelyeket sokszor moníliás fertőzés is tarkít. Elterjedt a „nem kell azt metszeni, úgyis terem” szemlélet, pedig az ilyen elhanyagolt növények termésmennyisége többnyire nem éri el a 10-20 kilogrammot sem. Ezzel szemben egy jó erőben lévő meggyfa képes akár 80-100 kilogramm gyümölcsöt teremni.
A metszetlen fák drasztikus hozamcsökkenése a meggy morfológiai sajátosságaira vezethető vissza: a növény rendkívül hajlamos a felkopaszodásra, amit a mostoha körülmények tovább fokoznak.
Másik hasonlóan kényes gyümölcsfajunk az őszibarack, amely csak az egyéves részeken képez virágrügyeket, így az elhanyagolt vagy gyenge metszés radikálisan csökkenti a nyáron képződő hajtások számát és hosszúságát, és ezáltal a következő évi termés mennyiségét. Valamennyi gyümölcsfajnál lehetne sorolni az okokat, hogy miért érdemes és szükséges rendszeresen metszeni. A közös mindegyik esetében az, hogy célunk a fák kívánt formájának kialakítása és fenntartása, méretük korlátozása, az optimális rügyterhelés beállítása, végeredményben a növekedés és terméshozás harmonizálása.
Látva a résztvevők szakmai érdeklődését, jövőre is tervezzük hasonló felnőttképzési kurzusok indítását.
Dr. Csihon Ádám, dr. Sipos Marianna, dr. Rakonczás Nándor
Debreceni Egyetem, Kertészettudományi Intézet


