Erről beszélgettünk Reng Zoltánnal, a Hungrana Kft. vezérigazgatójával az MMG Direkt májusi podcastjében.
youtube://v/-hg7oM8PhNw
A Szabadegyházán működő Hungrana Magyarország egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata és a hazai feldolgozóipar meghatározó szereplője, amely tavaly ünnepelte 110 éves fennállását. Reng Zoltán, aki 7 éve igazgatja, annak idején építészmérnökként végzett, majd öt évig Írországban élt. Mint mondja, sokat tanult az írektől, egyebek között arról, hogy nem szabad csak a részproblémákra koncentrálni, hanem komplexitásukban kell látni a dolgokat, mivel „minden mindennel összefügg”.
A Hungrana sok lábon álló vállalkozás, sok iparág alapanyag-ellátását biztosítja.
Alkoholjaiból kozmetikumok, oldószerek, hígítók, ablakmosók, bioüzemanyagok készülnek. Csíratermékei élelmiszer- és takarmány-alapanyagok, a glutén az akvakultúrás és kisállat-takarmányok magas fehérjetartalmú, míg a CGF nedves és száraz formában főként tejhasznú szarvasmarha-takarmányok alapanyaga. „Számításaink szerint minden hatodik-hetedik tejhasznú szarvasmarha takarmányozásában részt veszünk Magyarországon.”
A vállalkozás az 1990-es privatizáció óta meghatszorozta kapacitását és megújuló energiában is jelentős felhasználó és előállító. Piaci nehézségei az uniós cukorkvótarendszer 2017-es megszűnésével kezdődtek.
Az Európai Unió a cukorkvótarendszert a KAP első cukorágazati szabályozásának részeként vezette be 1968-ban, és a világpiaci árnál jelentősen magasabb szintű ártámogatást állapított meg a termelők részére. „Cukorrépafronton Magyarország elszenvedője, de izocukorfronton abszolút nyertese volt a kvótarendszernek, hiszen a teljes európai termelés egyharmadát a Hungrana birtokolta. A cukorkvótarendszer megszűnése óta azonban a piacok kiszámíthatatlanabbá, sokkal volatilisebbé váltak
Az elmúlt öt-hat év kihívásokkal volt teli számunkra. Azt szoktam mondani, hogy az előző száz biztosan kevésbé koncentráltan volt problémás.”
Ha mindez nem lett volna elég, a tavalyi történelmi aszály miatt mennyiségileg és minőségileg is problémássá vált az alapanyag-ellátás.
A Hungrana egészen 2021-ig szinte száz százalékban magyar kukoricát használt fel, akkor azonban részben importra kényszerültek, mivel a hazai termelők visszafogták az eladásaikat. Ezt követte a háború kitörése majd a soha nem látott aszály, amely miatt nemcsak kevés, hanem rossz minőségű lett a hazai termés.
Zoltán szerint az ilyen kukorica feldolgozását és exportját nem engedhetjük meg magunknak, hiszen hosszú távon ronthat a hazai termelők és feldolgozók piaci pozícióin.
Sokan nem nézték jó szemmel, hogy a Hungrana ukrán importból oldotta meg az alapanyaghiányát, de ő úgy véli, mindenkinek az lenne az érdeke, hogy összefüggéseiben lássa ezt a problémát.
„Európa kukoricában nem önellátó. Miközben minden évben 15-20 millió tonna többlettermelés van búzából, importálni kell 10-20 millió tonna kukoricát. Ez egyébként éppen akkora, húsz százalékos mennyiség, amennyit az ipar feldolgoz, alkoholként, bioetanolként, keményítőként, illetve izocukorként. Ennek a mennyiségnek a jelentős része eddig is Ukrajnából – Brazíliából, Argentínából, Szerbiából – érkezett, csak nem Magyarországra, hanem a tengeri kikötőkön keresztül Olaszországba, Spanyolországba vagy Hollandiába.
Tavaly azonban ennél is többet kellett importálni, és az ukrán gabona ezután is gond nélkül meg fogja találni az útját a nyugat-európai versenytársainkhoz.
Csak az a kérdés, hogy amit mi itthon feldolgozunk, majd nagy volumenben, jelentős hozzáadott értékkel exportálunk, hozzájárulva a külkereskedelmi mérleg javításához, az vajon tud-e versenyképes maradni azzal, amit a versenytársaink olcsóbb alapanyagból tudnak előállítani.”
Mint mondja, több mint tíz éve tudni lehet, hogy az ukrán termelők egyre komolyabb versenytársakká fognak válni, és a következő tíz év nagy kérdése, hogy képesek leszünk-e versenyezni velük. Mert, ha nem tudjuk versenyképes áron előállítani az alapanyagot itthon, amiből a hazai feldolgozók képesek versenyképes árú termékeket előállítani exportra, akkor a magyar feldolgozóipar kiszorul a piacairól, a magyar gazdáknak pedig nem lesz hová eladni az alapanyagot.
„Magyarországon átlagosan 7-7,5 millió tonna kukorica terem évente, de mindenki tudja, hogy a kapacitások ennél nagyobbak” – teszi hozzá. „Nem termeljük meg azokat az átlagokat, amiket a nálunk kedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező nyugat-európai országok, de ebből is csak 4,5-5 millió tonna kerül feldolgozásra, 3 millió nyersanyagként áramlik ki az országból.
Reng Zoltán szerint nagyon sok hazai termelő tájékozott a nemzetközi piacokon és érzékeli, hogy milyen versenyben kell helytállnia. Ők azok, akik már évekkel ezelőtt rákérdeztek: van-e a kukoricatermesztésnek és -feldolgozásnak jövője. Persze, olyanok is szép számmal akadnak, akiket nem érdekel, hogy mi van a gazdaságukon kívül, ezért van komoly szerepe a támogatáspolitikának. Hiszen például Brazíliában, Pakisztánban, Indiában lényegesen olcsóbban lehet előállítani a kukoricát, akár az adottságok, akár az energia, akár a munkaerő ára miatt. A támogatáspolitika célja, hogy helyzetbe hozza az európai, illetve hazai termelőket, de „fontos eldönteni, hogy mire adok pénzt, milyen értékláncokat szeretnék hosszú távon fejleszteni, melyekben látok potenciált.
Magyarország komparatív előnye a kukoricafeldolgozásban ilyen, hiszen a következő lépés a bioműanyagok előállítása lesz. Az értékláncot azonban komplexen kell támogatni, és fontos lenne, hogy elmélyüljön a közös gondolkodás.
Szerencsére vannak már értő fülek is, mind politikai, mind termelő oldalon.”
