0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 11.

ugyeszseg.hu

Tavasz a kajszisban

Gyorsan sorjáznak a tavaszi munkák a gyümölcsösben, különösen a korán virágzó kajszisokban. Cikkünkben sorra vesszük mindegyiket, noha az első beavatkozásokon már túlvagyunk. Mostanában a korai károsítók elleni védekezés az időszerű.

Lányok a málnásban

A növénynemesítők gyakran nőnemű hozzátartozójukról nevezik el a keresztezéseikből származó ígéretes hibrideket. Nemzetközi és hazai példákat is hozhatunk erre a gyakorlatra. Németországban a Hohenheimi Egyetemen Walter Hartmann professzor a lányairól nevezte el nagyon sikeres szilvafajtáit: Hanita, Jelena, Hanka.

Hóvirágok a kertben

A hóvirág nemzetségneve (Galanthus) a görög mitológiában a nehezen, de a tél szorításában is megszülető tavaszt szimbolizálja. A nemzetség 21 fajt foglal magába, a Kárpát-medencében csak a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) őshonos, amely az Európai Unióban 2005 óta védett, így sem gyűjteni, sem ültetni nem szabad.

Mi lesz a pampafűvel?

Február közepén tizenhat országból több mint száz szakember vett részt az évelőtermesztők nemzetközi szövetsége (ISU) által szervezett tanácskozáson Németországban, a grünbergi kertészeti képzési központban. A szakemberek közt parázs vita alakult ki a pampafű invazív fajként való listázása kapcsán.

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A több mint hetvenéves NAGISZ Csoport a magyar mezőgazdaság meghatározó szereplőjeként jelen van a növénytermesztés, a keveréktakarmány-gyártás, a tej- és húskészítmények, valamint az építőipar...

Egészséges erdők az egészséges emberekért

Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - emelte ki köszöntő beszédében Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár az Agrárminisztérium Magyar Tudományos Akadémián tartott konferenci

Megjelent az Agro-ökológiai Program részleteit bemutató kiadvány

Az Agro-ökológiai Program (AÖP) a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv által meghatározott I. pilléres támogatási keretrendszer talán legfontosabb új támogatási eleme.