0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. május 2.

Nagy hangsúlyt kap a klímaváltozás a Fruit Logisticán

Tíz nappal a Nemzetközi Zöld Hét befejezése után ismét élelmiszerekkel, közelebbről a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó kiállítók foglalták el a berlini vásárterület kéttucatnyi pavilonját.

A hagyományoknak megfelelően ez évben is február első hetében megrendezett, az idén fennállása negyedszázados évfordulóját „ünneplő” Fruit Logisticán csaknem 125 ezer négyzetméter kiállítási területen több mint 80 ország 3.100-nél is több kiállítója mutatta be nyers és feldolgozott termékeit, különféle szolgáltatásait és a teljes értékteremtési lánc technikai megoldásait, a csomagolási, tárolási, szállítási és feliratozási hardverektől kezdve a logisztikai, szállítási és marketingtevékenység során használt eszközökig bezárólag. A szakmai látogatók száma meghaladta a 75 ezret, ők több mint 130 országból érkeztek a német fővárosba.

A kiállítók számát tekintve „három dobogós nemzet“ Olaszország, Spanyolország és Hollandia. A vásár rendezői ugyanakkor azzal számolnak, hogy a jövőben tovább erősödik majd a kiállítás iránt Ázsiából, Afrikából és a Közép-Keletről megnyilvánuló érdeklődés. Közép-, Észak- és Kelet-Európában mindeközben tavaly fagykárok tizedelték a termést, bizonyára ezzel magyarázható az üvegházak használata iránti érdeklődés élénkülése. A vásáron nagyobb súlyt kapott a nagy szárazságok és erős esőzések gyümölcs- és zöldségtermelésre gyakorolt negatív hatásának minimalizálása, felvéve a harcot a klímaváltozásnak az agráriumra gyakorolt hatása ellen.

Németországban az elmúlt évben kis mértékben emelkedett a gyümölcs- és zöldségfogyasztás: előbbiek esetében 90,9, utóbbiakból 72,8 kilogramm került egy átlagcsalád asztalára. Vásárlásaik során a fogyasztók továbbra is az alma, a banán és a narancs, utóbbiaknál a paradicsom, a sárgarépa, a hagyma és az uborka iránt nyilvánult meg a legnagyobb érdeklődés.

Több éve tartó trend a minizöldségek, azaz kisméretű uborkák, koktélparadicsomok, az ún. bébirépák és minibanánok térnyerése. Annak eldöntése már a vevőre vár, hogy tartós és széles körű ismertségre és keresletre találnak-e ezek a pár évvel korábban még aligha ismert és értékesített termékek. Tény, hogy a gyümölcs- és zöldségszakmában is végbe menő miniatürizálásnak megvan az ára, mert a mini-termékek már csak a nagyobb élőmunka-ráfordítás folytán is általában drágábbak, mint a megszokottak.

Wilfried Wollbold, a kiállítás vezérigazgatója szerint „a friss inspirációk, a legjobb információk és az új üzleti lehetőségek hármasa mellett a Fruit Logistica betekintést kínál az ágazat jövőjébe.” A vásár megtekintésére és a személyes találkozókra való felkészülést is elősegítette az az idén első ízben kiadott európai statisztikai kézikönyv, amely kontinensünk legfontosabb gyümölcskereskedő nemzeteiről kínált átfogó áttekintést. A kiadvány nem csak a zöldség- és gyümölcstermelésről és –külkereskedelemről kínál adatokat, hanem az egyes piacok különlegességeire és jellemző tendenciáját is bemutatja.

A kiadvány szerkesztői szerint Európa aligha tekinthető a frissáruk leggyorsabban fejlődő piacának, de az bizonyos, hogy hosszú távon a legfontosabb piac marad, a világ gyümölcsexportjában

– termékenként eltérő mértékben – 45 és 70 százalék közötti részaránnyal; de a világ gyümölcs- és zöldségtermelésében elért 12 százalékos részesedés sem lebecsülendő. Vannak olyan termékek, mint az alma és a hagyma, melyek esetében a valamikor importőr Európa immáron nettó exportőrré nőtte ki magát.

A friss gyümölcsök és zöldségek termelését és kereskedelmét is elérte a globalizáció, megváltozott az áru útja a termelőtől a fogyasztóig. A világszerte ismert és elismert Oliver Wyman stratégiai tanácsadó egy, a kiállítás alkalmából bemutatott tanulmánya szerint

az új technológiák fejlődése, az online-kiskereskedelem térnyerése és az ún. házon kívüli fogyasztás bővülése az a három terület, amely a frissáruk területén meglévő szállítási láncolatokat az elkövetkező tíz évben radikálisan meg fogják változtatni.

Az idei Fruit Logistica ezen folyamat megismeréséhez adott fontos impulzusokat. Ahol Magyarországot 259 négyzetméteren az Agrármarketing Centrum szervezésében és támogatásával 15 kiállító képviselte.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu