Gyümölcsöskertjeinkben szinte minden gyümölcsmoly rajzik, különösen sokat fognak a feromoncsapdák almamolyból, keleti gyümölcsmolyból, szilvamolyból. Mindegyik lepke rajzása már eltart egy ideje, de a fogott egyedek száma nem csökken. Ez azt jelenti, hogy hosszantartó védekezésre kell felkészülni, ha molyoktól mentes termést szeretnénk betakarítani.
A gyümölcsmolyok mellett kirívóan sok a levéltetű, szinte nincs is olyan növényfaj, melyen ne fertőzné a hajtásokat. A levelek, hajtáscsúcsok torzulása szakavatott szem számára már messziről feltűnik. Szívogatásukkal közvetlenül mérhető kárt okoznak, de terjesztői a vírusbetegségeknek, valamint a lecsepegő mézharmaton néhány napon belül megjelenik a korompenész is.
Szőlőültetvényekben a tarka szőlőmoly rajzása most lecsengőben van, de a régóta tartó rajzás miatt nem árt a virágzófélben levő fürtkezdemények szemrevételezése a hernyórágás elkerülése érdekében. Nincs ugyan járványveszély a szőlőben, de ilyenkor a legfogékonyabb a növény minden fertőzésre. A fülledt, meleg idő, az éjszakai erős harmatképződés segíti a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkerothadás tüneteinek megjelenését. Az intenzíven fejlődő növényeken most igen gyakori a mikroelemhiány okozta levélklorózis, ezért a permetezések során juttassunk ki zöldítő komplex levéltrágyát is, egészen a hiánytünetek megszűnéséig.
Az korai érésű cseresznye és meggy már szüretelhető, ennek ellenére a cseresznyelégy-rajzás még tart. A későbbi érésű fajtákat ezért még permetezni kell, hogy elkerüljük a légyfertőzést. Esőben a felrepedő gyümölcsöket könnyen megbetegíti a gyümölcsmonília és az antraknózis, védekezzünk ezek ellen is.

Almástermésű fáinkon a számítógépes modellek folyamatos tűzelhalásveszélyt jeleznek, tehát megelőzésszerűen permetezzük a fogékony fákat a baktériumos betegség ellen mikroszemcsés rézhidroxid gombaölők valamelyikével. Az első tünetek megjelenésekor pedig vágjuk le és égessük el a fertőzött hajtásokat.
Szabadföldi káposztaféléken most jelentek meg a molytetű (liszteske) első egyedei. Mielőtt szaporodni kezdenének, kezeljük növényeinket.
Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.novenyvedelem.nak.hu és a www.magyarnovenyorvos.hu honlapokat.


