0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 25.

Aratókoszorú a Szent István bazilikában

Idén első alkalommal a Szent István bazilikában állították ki a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program keretében elkészült - aratókoszorút, mely a 19 magyarországi megyéből, valamint a határon túli magyarlakta területekről származó búzából font erdélyi motívumokat magában foglaló mű.

Tüske Tündének, a Szalma-Kincs-Tár vezetőjének és munkatársainak több évszázados múltra visszatekintő hagyományos technikájának köszönhetően a mintegy 2×2 méteres koszorú valódi remekmű, mely két részből áll. Az egyik koszorú az anyaországot jelképezi, melyet mintegy átölel a határon túl élőket jelképező másik. Ennek szimbolikus jelentősége van: a dupla koszorú az összefogást, nemzetünk összetartozását jelenti, ahogyan a 15 millió búzaszem is a 15 millió magyar összetartozásának szimbóluma. Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az országgyűlés alelnöke hétfőn, a koszorú kihelyezésének ünnepén. Schnell György püspök a Szent István bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre áldotta meg a koszorút. Hangsúlyozta, hogy a katolikusok számára a búza azért is fontos, mert az utolsó vacsorán Krisztus a sok kis búzaszemből készült kenyér színe alatt maradt velünk az eukarisztiában.

A búzakalászokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ közösen gyűjtötte össze a Kárpát-medencéből.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság